Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

dai hibával, noha a szerzők mind kéznél vannak. Legutóbb Francesco Sirola küldte el nekem gróf Zrínyi Miklós Szigeti veszedelemének főbb epizódjai­ból készült fordítását; olyan hibák vannak benne, hogy sokszor nem is lehet miattuk érteni a sorokat. Zambrának minderről egyelőre ne szóljon semmit, nem is volna értelme, hiszen még el sem készültem a fordítással, az is lehet, már el is utazott, hamarosan Fiúméba megy vagy valahová másfelé. [...] Mármost hogyan mondjam el, hogyan fejezzem ki hálámat azért a nemes ajándékért, hogy elküldte nekem a két kis német kötetet? Hogyan viszonoz­hatnék ennyi finom lélekre valló kedvességet? Gondolkodom rajta, de hát nem tudom. Ha a fényképemről, arról a régi portréról az a benyomása, mintha egy ide­gen nézne Önre, nem tudok mit tenni, hiszen amikor az készült, még nem volt szerencsém Kegyedet ismerni. Ha tudná, mennyit változtam azóta! A hajam és a szakállam galambősz lett! Csak az élénk tekintetem a régi, a betegség ellené­re, legalábbis így mondják, ám én azt hiszem, a tekintetem is nagyon elbágyadt már. Biztos vagyok benne, nem ismerne rám, ha hirtelen meglátna. De küldök majd egy új képet, úgy terveztem, még a nyár vége előtt csináltatok magamról egyet. A szobámról viszont nem tudom elküldeni a kért felvételt, legutóbbi le­velemben, amelyben nagyjából leírtam Önnek a szobám berendezését, azt hi­szem, említettem ezt. Egyáltalán nem sikerült róla felvételt készíttetnem! Csu­pán egy másik szobáról van egy este, magnéziumfénynél készült fényképem, ezen két fivérem, három nővérem és két unokaöcsém látható. [...] Kérem, hadd búcsúzzam el mára. Noha kapkodva írtam, azt hiszem, ez a levél ma este már nem indulhat útnak, ugyanis a mi postánkon, ha délig nem adjuk föl a levelet, kora délután már késő, akkor már csak másnap viszik el őket. De hát... már... már tényleg azt sem látom, mit írok! Isten vele, drága, drága Margherita! N°. 54 Noto, ’907. július 23. Kedd, déli 12 óra Édes Barátnőm! Vékony papírt vettem elő, mert hosszan szeretnék írni, de azt hiszem, ez csak nehezen sikerülhet. [...] Mielőtt elfelejteném, válaszolok a 8-i levelében föltett kérdésére. Azt a bi­zonyos Edmondo Hendel nevű barátomat épp hogy csak ismerem. Ő írt ne­kem először Rómából, ahol magyar állami költségen tanulmányúton volt, s elkérte néhány fordításomat, melyeket én azonnal el is küldtem neki. Viszon­zásképpen megajándékozott Harsányi Kálmán verseskötetével, mondván, hogy ő az új Petőfi. Valójában, már amennyire az én véleményem mérvadó le­56

Next

/
Oldalképek
Tartalom