Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

pardi sem találkozott olyan nővel, aki életében szerette volna! Túlzásba es­tem ... azt sem tudom, mit írok ... ha tudná, mennyit képzelegtem az éjjel! Most már jutnom kell valamire ... Nekem életem hátra lévő éveiben még szükségem van arra, hogy álmodozzam. Ha álmaim sértik Kegyedet, nem is szólok róluk többé; de Ön, ha érez magában annyi erőt, ne fosszon meg ked­ves, szeretetteljes szavaitól. Gondoljon rám szeretettel, szeressen is akár, de ne képzelegjen. Az Ön iránt érzett szerelmem erre korlátozódik, azaz teljes szívemből kívánom, hogy kapja meg mindazt a boldogságot, amit én nem ad­hatok meg Önnek, s hogy maradjon meg számomra a vigasz, még ha édes il­lúzió is csupán, hogy elmondhassam magamban: létezik a világban egy nő, aki képes lett volna szeretni engem, akivel boldog lettem volna, ha az egész­ségem és az életkorom megengedte volna. Látja, a korom is... Ugyanis nem csak a kettőnket elválasztó távolság mond ellent Nietzsche maximájának, ha­nem még a korom is, hiszen nem vagyok már fiatal. Szeressük hát egymást, ha Kegyednek is úgy tetszik, patyolattiszta, elvárások nélküli, elérhetetlen vá­gyak nélküli szerelemmel, bensőségesen, ahogy gondolja, legyen Ön az én legdrágább barátnőm, szerető húgom, s mától fogva nem beszélek többé er­ről, hiszen Ön ismeri immár a szívem. És nem találkozunk soha. Nem. Sőt, meg is kérem erre: hiszen ki tudja, mit hoz az élet! Ki tudja? Ön egy napon talán eljut Itáliába. De ne látogasson meg, ne akarjon találkozni velem, mert... Ó, nem bírnám ki azt az érzelmi megrázkódtatást. [...] Önnek tehát az az elmondhatatlan, kegyetlen csapás jutott osztályrészül, hogy nem ismerhette az édesanyját: ó, mennyire, mennyire sajnálom! Könny­be lábad a szemem a gondolatra, mert még most is mindig eszembe jut, sze­gény anyám mily gyöngéden szeretett engem, s arra a kínra is emlékszem, amelyet akkor éreztem, amikor láttam őt meghalni a miattam érzett fájda­lommal a szívében, hogy ilyen szerencsétlenül kell itthagynia engem; láttam őt meghalni, s nem hallhattam utolsó, meleg szavait! Nagy szerencsétlenség ez Önnek, hogy nem tapasztalhatta meg ezt a szent szeretetet. Mennyire saj­nálom! [...] Újra megszorítom a kezét, tekintsen mindig őszinte barátjának, sőt fivé­rének. Akarja? Szerető barátja G. Cassone. 23 23 «Matilde», azaz Eugenie Mirat; «Stella», azaz Esther Johnson, az előbbi Heine (1797— 1856), az utóbbi Jonathan Swift (1667-1745) kedvese. 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom