Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Mondtam, töprenkedem írás közben. Hát akkor gondolkodjunk! Döntse el Ön, hogy megértettem-e, azazhogy megértettem-e a lelkét, s aztán majd megmondja, tévedtem-e s mennyire. Kegyed természeténél fogva - szerencsétlen sorsadomány - rendkívül, már-már betegesen érzékeny lélekkel van megáldva: minden, mind jó, mind rossz értelemben, mély benyomást tesz Önre: a valóban jót - vagy amit Ön annak hisz - vonzásában egész valójával átéli, szíve minden szeretetével elárasztja; ám ha valami rossz éri, megsérül, az fölkavarja és kegyetlen szenvedést okoz Önnek, s teljesen magába zárkózik. Képzelőereje bizonyára rendkívül élénk. Ifjúsága virágában a világot alighanem végtelenbe nyúló, virágos rétnek látta; s Kegyed nyilván egy ideálról álmodott, egy ideál után sóhajtozott, amelyet nem talált meg, vagy netán, s ez a rosszabb, olykor úgy tűnt az Ön számára, mintha megtalálta volna, mintha elérkezett volna, s később a csalódás nyomán visszazuhant az űrbe. Legdrágább szeretteink elvesztése - édesanyja elvesztése - tapasztalatból tudom, mennyire fájdalmas, és egyéb okok is, amelyeket nem illendő emlékezetébe idéznem, megkeserítették életét, s Ön teljesen a tanulmányoknak szentelte magát, vigaszt keresvén a csalódásra, s hogy a mindennapok keserűségét némiképp elfeledhesse általuk. [...]

Mármost Ön megismert engem a távolból, leveleimben meleg szeretetre lelt, amelyet korábban talán nem talált meg másban; egy olyan lélekre ismert bennem, aki számára elengedhetetlen táplálék a szerelemnek legalábbis az illúziója, minthogy a valóságban nem ízlelheti meg azt; elmondhatatlan szenvedéseim keltette szánalom egészen áthatotta a lelkét, s a baráti szeretetnél mélyebb, a testvérlelkek szeretetét érzi irántam. Mindebben nincs is semmi aggasztó. Ám miként fentebb írtam, Önnek rendkívül élénk a fantáziája, a lelke - joggal - szerelemre szomjazik, Ön nem vetett még keresztet az ideáljára, Ön még képes álmodozni, vágyakozni... Ön, ki tudja, olykor talán így töpreng magában: «Miért is nem találok én egy hozzá hasonló férfit, akivel összeköthetném az életem? Az övéhez hasonló, érző szívet, akinek szentelhetném magam, akivel megoszthatnám az örömemet, bánatomat, s aki megosztaná velem az övéit? Egyszóval valakit, aki a szó valódi értelmében szeretne?». Mármost ezek a gondolatok, ez a végkövetkeztetés állandó, kegyetlen lelki szenvedést okozhat Önnek; s én, amikor arra gondolok, hogy akaratlanul is fájdalmat okozhatok Önnek, akinek egyébként csakis a boldogságát kívánom, úgy érzem, összeszorul a szívem, szinte előre is lelkifurdalást érzek. Hogy miért?... Hát ki vagyok én? Milyen helyzetben vagyok? Miféle, nem is örömsugarat, hanem inkább öröm-árnyékot vihetek én az életébe, küldhetek a leikébe akárha egyetlen pillanatra is? Ó, dehogy, sajnos csak fájdalmat, gyötrelmet okozhatok én Önnek! Volnék csak művelt, elismert ember! Leglább dicsőségem glóriájába vonhatnám! ... De hát ez sem adatott meg számomra az életben, mert egy kis hírnév még nem egyenlő a dicsőséggel! Elegendő tehetségem talán lett volna az előbbrejutáshoz; ám az, hogy örökös szenvedéseim miatt sosem volt lehetőségem rendszeres tanulmányokat foly40