Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
de álmom boldoggá tesz, mert életem végéig enyém az örömteli tudat, hogy valaki gondol rám és együttérez velem. No de én hogyan adhatnám meg neked akár a legcsekélyebb boldogságot is? Azt írtad, valamelyik éjszaka, éjfél tájban hirtelen az az érzésed támadt, mintha valaki a neveden szólított volna: „Margit!”, a szíved erősen vert, rám gondoltál, arra, hogy én hívlak. Úgy van, drágám, úgy van, lelkemnek nővére! Biztos vagyok benne, hogy én hívtalak, hiszen éjjelente, ha fölébredek, s álmatlanul telnek az órák fölöttem, gyakran mondom a te neved. Megmagyarázhatatlan telepatikus dolgok ezek, de létezésüket lehetetlen tagadni. Én is gyakorta érzem, hogy rám gondolsz, s olyankor mintha egy szelíd kéz köny- nyedén megérintené a vállam, s gondolataim hozzád szállnak. Elfáradtam, [...] csókolom a kezed, patyolattiszta homlokod, s még egyszer üzenem, hogy egészen a tiéd vagyok és a tiéd maradok mindörökre. Beppód. N°. 399 ’909. szeptember 30, csütörtök, este nyolc óra Kedves Margheritám, te drága, gyöngéd lélek! Egyedül vagyok. Lehet, hogy fivérem sem látogat meg ma este. Nővéreim szundikálnak odaát, a sötét szobában, de én nem vagyok álmos! Hogyan is alhatnék kedves leveled elolvasása után? A legjobb, amit tehetek, az, hogy levelet írok neked: írok? Dehogy: beszélgetek veled, ezt kellett volna mondanom, hiszen itt vagy, itt vagy velem, látlak, szólok hozzád! [...] Istenem! Alig látok, oly rossz a szemem, abba kellene hagynom az írást. De nem, szó sem lehet róla, írni akarok, mi több, írnom kell, hogy ezt a levelet holnap postára adhassam, s te megkapd 5-én, ama szent nap harmadik évfordulóján, amikor valami mennyei sugallat folytán először írtál nekem. Azt mondod, miután elolvastam drága naplótöredékeidet, úgy véled, most már jobban ismerlek téged, mint azelőtt. Ez igaz, de legutóbbi leveled nyomán, melyben kiöntötted a szíved, még jobban ismerlek, még jobban becsüllek, még jobban szeretlek és még inkább együttérzek veled: mert ebből a levélből világossá vált számomra, hogy neked, drágám, mily hányatott, szerencsétlen sorsod volt, s hogy mily boldogtalan vagy. Az első csapás már zsenge kislánykorodban lesújtott rád, hiszen nincs annál nagyobb tragédia, mint ha valaki gyermekkorában elveszíti az édesanyját. Ha nem ért volna téged ez a borzasztó szerencsétlenség, bizonyára más környezetben nőttél volna fel és élnél ma is. Jó szándék, szeretet, vidámság, öröm mosolygott volna rád minden pillanatban. O, szegény kedvesem, mennyire sajnállak! Nekem is megvan 204
