Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
állapotomról, mert csak fölöslegesen szomorítanám amúgy is érzékeny lelkedet. Másrészt pedig te is szenvedsz, drága Margheritám: azt írod, olyan fáradtság vett rajtad erőt, hogy minden erőt, minden cselekvésvágyat kiszívott belőled. Bizonyára ennek több oka is van: az egyik a rettenetes nyári meleg, amely még a jóval erősebb szervezetű egyéneket is megviseli; a másik véleményem szerint az lehet, hogy még mindig nem tűztél ki valamilyen célt magad elé. Olvasgatsz, tanulsz, azt, ami a kezedbe kerül: ahogy éppen a kedved vagy a hangulatod diktálja, de nem komolyan, tervszerűen. Nem emlékszem már, hol olvastam ezt a gondolatot: az olvasás alamizsna, a céltudatos tanulás vezet el az alkotáshoz. De nemsokára itt lesz a gyönyörű ősz, nálatok bizonyára előbb, mint itt, s akkor, majd akkor, ó, Margheritám, lelkem, szeretném, ha alkotnál valami szépet, mondom, valami szépet (s most ne mondj ellent), mert a te kiváló elmédből, a te nemes és szenvedélyes szívedből csakis szép dolgok születhetnek! Nagy kár, igen nagy kár, hogy érintetlenül, patyolattisztán hagytad az előttem fekvő Napló lapjait! Kár, hogy rám hagytad, én ugyanis csak keserű dolgokat tudok beleírni. Igaz, nagyon is igaz, hogy két megértő lélek, ha egymás közelében vannak, a tekintetükkel is üzennek egymásnak. De minő mérhetetlen fájdalom volna ez nekünk, hiszen minden más eszköz hiábavalóságát is nyilvánvalóvá tenné számunkra. [...] Elküldöm most neked az 1908. június 15. és az 1909. június 17. között írt képeslapjaidnak a listáját: 211 volt összesen. [...] Miután neked is van egy példányod ezekből, szót fogadok és nem küldöm vissza őket neked. De ne küldd el az albumot, mert én külön egybegyűjtve akarom megőrizni őket, és nem akarom megmutatni senkinek, hiszen akár németül, akár franciául vannak írva, az mind a te kezed írása... és... soha senki sem fogja látni, hogy mit írtál nekem, efelől nyugodt lehetsz! Ezek a képeslapok valamennyi leveleddel együtt sértetlenül visszakerülnek hozzád, a te kezedbe. Már kigondoltam a módját, kiválasztottam a megfelelő, megbízható személyt, és lepecsételt kö- tegben tőle fogod megkapni őket. Egyebet most nem mondok, hiszen életem utolsó napját, azt hiszem, rossz előjel volna emlegetni. [...] Mostanában alig alszom, egész éjjel rád gondolok, kedvesem: elképzelem, amint édesen alszol, és szeretnék szép álmokad küldeni rád: de te nem álmodsz, drágám, te nem szoktál álmodni. Jobb is volna, ha az elmulasztott álmokért cserébe a valóságban lelhetnéd örömöd: ezt kívánom hát! Isten veled! A tói pour toujours Beppód. 199
