Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

szítettem el a hallásomat, s legalább emlékszem néhány gyönyörű melódiára, mint például a Norma vagy a Lucia meg a Rigoletto stb., olyan jól emlékszem rájuk, hogy ha zenét tanultam volna, le tudnám jegyezni őket, s ez az emlék örömteli emlék, ám ugyanakkor nagyon keserű is, hiszen soha többé nem hallhatom ezeket a fenséges zenéket. Szóval... szóval nem is tudom, igazán nem tudom eldönteni. Azt gondolom, amit Leopardi mondat Consalvóval: „Ab, se una volta, / solo una volta il lungo amor quieto / e pago avessi tu (azaz Elvira), fora la terra stb.... fino la veccbiezza, / l’aborrita vecchiezza, avrei sfidato / con riposato cor: ebé a sostenerla / bastato sempre il rimembrar sarebbe / d’un solo istante, e il dir: felice io fui / sovra tutti felice”so.

Amit idáig írtam, nem több, mint egy rövid összegzés, egy kivonat abból, ami az éjjel elmémen átfutott, miközben Abélard és Héloise sírjára gondoltam: megkíméllek a többitől, túl hosszú volna leírnom, mire jutottam, midőn a két egyszerre boldog és boldogtalan lélek sorsát a miénkkel összevetettem! [...] Egyik utóbbi leveledben azt írtad, drágám, hogy ha háború lenne, örömmel kimennél a frontra, hogy a sebesülteket ápold, mire én nem jól feleltem, mert talán félreértetted, amit mondtam, azazhogy egoistának vélhettél. Ez teljességgel ellenkezne az igazsággal: azt írtam, hogy a világ egyáltalán nem lenne később hálás az önmegtagadásodért és az áldozatodért; és ezt azért mondtam, mert én már csak jól tudom, milyen a világ, de biztosíthatlak, hogy én az emberek hálátlansága ellenére is szeretem őket, mindig is úgy éreztem, szétfeszít az emberiség iránti szeretet, s bármely alkalommal kész voltam háttérbe szorítani a saját érdekeimet azért, hogy másokon segíthessek. S amikor módomban állt, ezt meg is tettem. Bele is betegedtem, azaz szörnyű napszúrást kaptam, mert hét órán át álltam a tűző napon, hogy fivéreimet - akiket azokban az órákban vártunk a kolera sújtotta Cataniából - megkíméljem attól, hogy karanténba vigyék őket. El akartam mondani neked mindezt, mert lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy eltérítettelek szép és önfeláldozó gondolataidtól, no és azért, mert nem akarom, hogy egoistának tarts. [...] Olvasgatok, már amennyit tudok, ugyanis mostani gyönge állapotomban a szemem sem igazán jó (időnként megfeledkezel róla, s mivel más elfoglaltságaid miatt gyorsan írsz, nem mindig tudom kibetűzni a szavaidat). A karosszékben ülve olvasgatok, pár órát a fordításaim rendezgetésével töltök: egyet- egyet lemásolok, letisztázok, mert látod, szeretném legalább a kéziratot rendben tudni. De nagyon lassan haladok vele, mert olykor egy-egy kisebb nehézség megakaszt, és gondolkodnom kell rajta: ehhez még add hozzá, hogy nem is tudok mindig fölállni az íróasztal mellől, hogy elővegyem azt a könyvet, amelyik éppen kell; s az ilyen kellemetlenségekre rámegy a napom. Képzeld (hiszen minden újdonságról tudni akarsz), csináltattam egy új kis íróasztalt, s a régi elé tetettem, a karosszék mellé: mégpedig azért, mert így az erkélyről 80

80 Leopardi, Consalvo, vv. 102-111. Cassone emlékezetből, tehát nem pontosan idézi Leopardi sorait.

188