Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

lók, kérlek, ne küldj nekem semmit. Hogy miért? Hát nem látod, hogy nekem semmim sincs, amit küldhetnék neked; még a legcsekélyebb módon sem tudom viszonozni drága ajándékaidat? Még ha módomban állna is valamilyen értékes ajándékot küldeni neked, a négy fal közé zártan hogyan tudnám beszerezni? Még egy tűért sem tudok elszalajtani senkit. Ráadásul egy hét múlva nem csak a húsvétot ünnepeljük, hanem 10-én születésnapod is lesz... S hogy szeretném azon a napon valamiképpen tanújelét adni hatalmas szeretetemnek! Elküldtem valakit ehhez a mi gyatra könyvárusunkhoz azzal, hogy vásároljon számomra valamilyen könyvet, amit neked adhatnék. Négy-öt regényfélével jött vissza az illető, egyik sem ér semmit, csak elunnád őket. Kértem valami mást, de azt mondja az árus, nincs semmije. Addig-addig, míg végül azt mondta, van egy példánya Barilii Lutezidjából. Mivel ezt a könyvet ismertem, s úgy vélem, valamelyest tetszésedre lehet, s talán párizsi tartózkodásod idején még hasznos is, mondtam neki, küldje el a könyvet, s el is küldte. Újraolvasom én is, s holnapután postára adom, hogy megkapd szombaton. De semmi hálálko- dás! Mert restelkednék ajándékom jelentéktelensége miatt. Ugyanis, amit kívánni szeretnék harmincadik születésnapod alkalmából, azt nem tudom szavakba önteni: azt szeretném, ha a nap teljes pompájában ragyogna, új sugarait küldené rád, olyan sugarat, mellyel évszázadokon át nem ragyogott senkire, az igaz boldogság sugarát. De sajnos te mindig szomorú vagy, még a tavasztól is félsz, mindig Spinozára gondolsz! Igen, ő is szenvedett, ő is feledést keresett szerencsétlenségére, de tanaival elérte tán a remélt megnyugvást? Erősen kétlem. Az a béke sem létezik, melyet a nirvánában, a semmiben keresünk. Béke és semmi két egymásnak ellentmondó fogalom. A béke a teljes megelégedés állapotát jelöli; a semmi pedig semmi! Azaz a minden teljes tagadása. No de virágvasárnap van, nem akarok olyan bús hangon írni, mint a többi levelemben.

Amúgy megvagyok! Biztosíthatlak, nem rosszabbul, mint általában. Kitaláltad, hogy az utóbbi hetekben nem számoltam be részletesen a szenvedéseimről: minek is? Ha arra gondolok, mennyit gyötrődnél miatta, megszakad a szívem. S minek keserítenélek, hiszen úgysem enyhítheti senki a testi szenvedéseimet. Amikor ezt a levelet megkapod, sőt, lehet, hogy már most, miközben ezt a levelet írom, megkezdődik a vakáció a Sorbonne-on: használd ki, nézz meg mindent, amit még nem láttál a Louvre-ban s mindenütt abban a hatalmas városban. Erről jut eszembe: elzarándokoltál már de Musset sírjához? Megvan még a híres fűz? [...]

Kértem, hozzon nekem valaki egy csokor ibolyát, egyre csak kértem, de hiába, senki sem foglalkozik itt az én kéréseimmel!!! Itt a közelemben pedig nincs egy szál virág sem! Isten veled, drága lelkem, Isten veled, édes Marghe- ritám, légy ezerszer áldott a nap minden órájában! Légy boldog, hiszen meg- érdemled, tiszta szívből kívánom. Ex toto corde

Beppód.

184