Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

noztak a gyomorbántalmak, hogy szinte mozgásképtelenné váltam, még arra sem voltam képes, hogy átmenjek abba a szobába, amelyikben ezek a könyvek vannak. Örülök, hogy francia irodalomból nemcsak a szabad kurzusokat látogatod, hanem a rendes órákra is jársz; de nem nehéz ez így neked? Mindenekelőtt arra kérlek, vigyázz nagyon az egészségedre, massime ezekben a napokban, amikor az évszakváltás még a sokkal erősebb embereket is megviseli. Mondom, figyelj az egészségedre nagyon, mert ez sokkal fontosabb a világ leghíresebb egyetemeinek diplomáinál is.

Ugyan, drága Margitom, dehogy! Nem hiszem, hogy tévedek, amikor úgy gondolom és azt állítom, hogy ha valaki jól beszél olaszul, jól eltársalog, abból még nem következik, hogy az íráskészsége is jó. Ha így volna, mindazok, akik oly szerencsések, hogy Toscanában születtek, remek írók volnának, no de szó sincs erről. Ott van Leopardi, aki Marche tartományban született, s egyetlen múlt századi író sem múlja őt fölül választékos, szabatos prózastílusában. A klasszikusok tanulmányozása, ahogy említettem, sok-sok időt vesz igénybe: ha Dantéra szűkítjük le csupán, azzal még nem sokra megyünk: a Trecento krónikásaival kell kezdeni, s aztán folytatni a történetírókkal, a költőkkel, a Cinquecento szerzőivel, stb., s eljutni lassan a kortársakig; csak így érthetjük meg, milyen utat járt be a nyelvünk; azaz hogyan jutott el Boccaccio végtelenül bonyolult mondatfűzésétől Leopardi egyszerű és rendkívül elegáns mondataiig, s aztán a modernek közt felülmúlhatatlan Carducci mondatszerkesztéséig. Azt vettem észre, hogy mostanában, amikor elhanyagoltad kissé az olasz nyelv tanulását, sokat felejtettél, sőt, olyan hibákat is vétesz olykor, amilyeneket korábban nem. De hát ez természetes, miután a nyelvek, ha nem gyakoroljuk őket, elfelejtődnek, mondtam ezt már neked korábban is. Nos, jobb időkben beszélünk még erről, majd ha hazatérsz kis szentélyedbe, budapesti szobácskádba. Majd akkor elmondom megint, hogy nálad senki sem volna alkalmasabb arra, hogy cikkeket írjon például valamelyik jobb olasz lapba; sőt akár elemző tanulmányt a derék Radó Antal* fordításairól (ha netán még nem ismernéd, amint hazaérsz, föltétlenül meg kell ismerkedned vele); fordított Ariostótól, Petrarcától, Leoparditól, de kortársaktól is: Carduccitól, D’Annunziótól. De jobban szeretném, ha inkább az Ada Negri verseiből készült magyar fordításokkal kezdenéd (nem sok van belőlük). Nos, visszatérünk még erre. Szeretnéd tudni, ki az a budapesti tanár, akit ajánlanék neked az olasz nyelv gyakorlásához? Kettőt is ajánlok: az egyik Palóczy Leopold, akivel egy időben baráti levelezést tartottunk fenn, s remélem, egyszer még folytatjuk is, a másik Körösi, akit ismersz is, aki azt a jó olasz-ma* Radó Antal (1862-1944) irodalomtörténész, műfordító. Az első magyar nyelvű olasz irodalomtörténet szerzője (1896). Görög, latin, angol, német és francia szerzők fordítása mellett kiemelkedőek Leopardi-fordításai, Dantéről, valamint a fordítás művészetéről szóló tanulmányai. (A ford.)

180