Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
gyár nyelvtant szerkesztette. Ám ez Zambra közeli barátja, s nem szeretném, ha kellemetlenségek támadnának ebből (sosem lehet tudni). Most már, Margheritám, abba kell hagynom az írást. Nehezemre esik tovább elviselni ezeket a fájdalmakat, melyek így ülve csak fokozódnak. Isten veled. Drágám, édes lelkem! Nem hagylak el, veled maradok, mert lehetetlen elszakadnom tőled, s gondolatban mindig veled vagyok. Szeress, szeress engem nagyon! Olyan nagy szükségem van a szeretetedre, mint a virágnak a napfényre és a harmatra. S te vagy nekem a Fény, a Nap, a harmat. Isten veled. Csókollak, könnyezve csókolom a kezed. A tói pour toujours Beppo. N°. 299 ’909. március 14, vasárnap délben. Édes barátnőm! 7-én kelt kedves leveled olvastán az egész éjszakát kellemes fantaziálással töltöttem, abban a hol édes bánat, hol boldog öröm jellemezte állapotban, amelybe rendszerint a te gyöngéd, szeretetteljes szavaid emelnek. Nem álmodtam veled, hiszen alig aludtam valamit, de éreztem a jelenléted, láttalak magam előtt, hiszen lelkem odarepült hozzád, s ott lebegett békésen alvó fejed fölött. S te sem álmodtál, te sem álmodtál velem! Jobb is így, drágám, jobb ez így, mert álmod, ha rólam szólna, nem lehetne valami boldog, hiszen rólam álmodni, rám gondolni, már csak a könyörtelenül rám nehezedő sorsom miatt is, nem lehet számodra fájdalomtól mentes, mert jól tudod, hogy testi szenvedéseimet a legcsekélyebb módon sem enyhítheted. Ugyan kitől várhatnám, hogy enyhülést hozzon számomra? Már az is megkönnyebbülés, hogy lelki szenvedéseimben vigaszt nyújtasz, olyan vigasz ez, mely gyakran testi szenvedéseimet is feledteti velem. De hát ki vagy te, ezt kérdeztem tőled egész éjszaka! Honnan jöttél? Hol találkoztunk? Hogyan lehetséges, hogy anélkül, hogy valaha is láttuk volna egymást, ilyen mély szeretet kössön ösz- sze bennünket? Ha élne még bennem gyermekkori hitem, azt hinném, az égi hatalmak jóságát bizonyítandó a mennyből szálltál a földre le. Ha magamévá tudnám tenni a hinduk vagy a buddhisták teozófiai igazságait, azt gyanítanám, hogy egy másik életben már találkoztunk, s most is úton vagyunk, hogy egy újabb életben ismét találkozzunk, mígnem elérjük egyszer a legtökéletesebb állapotot, melyben a boldogság vár reánk. De hagyjuk a képzelgést! Annyi bizonyos, hogy te vagy az én szép, drágalátos Gyöngyöm, az én szentem, és soha nem találtam megfelelő köszönő szót, s nem is lelek soha, amely- lyel irántad érzett végtelen hálámat kifejezhetném, s bebizonyíthatnám, mily mélységes szeretetet érdemelsz. Amit eddig írtam, nem más, mint az éjjel az 181
