Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

1909

N". 267

’909. január 15, péntek, este fél nyolckor.

Drága barátnőm!

E keserű napokban, a szüntelen rettegésben, amelyben élek, ugyanis a rengéseknek csak nem akar végük szakadni, a testi és lelki szenvedések közepett az egyetlen megkönnyebbülést az jelenti számomra, hogy lelkem hozzád, a te szent lelkedhez menekülhet, s vele egyesülhet, nála megértésre talál. Fogalmad sincs, s talán el sem tudod képzelni, tiszta szereteted által mily nagy jót teszel velem onnan a messziségből is. Ha rád gondolok, ha a szeretetedre gondolok, szinte mindent elfelejtek, még azt is, hogy magatehetetlenül élek... Hogy semmit sem tehetek, semmit! Istenem, pedig szívem szerint mennyi mindent tudnék és szeretnék tenni érted, csakis érted!... Fölkel a nap, majd bealkonyul, és este, amikor lefekszem, a kárbaveszett napot siratom, s azt mondom magamban, ideje volna már, hogy elaludjak és ne ébredjek föl többé. Majd gondolataim hozzád szállnak, drágám, és te még visszahívsz az életbe. Úgy érzem, számodra elviselhetetlen bánatot jelentene, ha kezet emelnék magamra, csak hogy véget vessek ennek a sok gyötrelemnek, s ilyenkor úgy alszom el, hogy gyöngéden rád gondolok, s azt kívánom, legyen részed legalább néhány órányi örömben s abban a boldogságban, amelyet megérdemelsz.

O, drága Margheritám, elégedetten halnék meg, hidd el, ha téged boldognak tudnálak! Látod, nagyon szomorú vagyok ma. De hogyan is lehetne másként, mikor bármerre nézek, csak fájdalmat, szüntelen fájdalmat látok. Hány kedves barát veszett oda a messinai katasztrófában, bár szerencsére a családom tagjai megmenekültek: megtudtuk, hogy egy alacsony fahodályban laknak, amelyet biztos helyen építettek: anyám egyik húgáról van szó, aki özvegyen maradt hét gyerekkel. Másik két unokanővéremről, a messinai irgalmas- rend apácáiról is tudjuk, hogy életben vannak, és széthasogatott lepedőkből font hágcsón menekültek ki egy épület második emeletéről. De hogy most hol vannak? No és hol van kedves költő barátom, Cannizzaro72, akihez több mint harminc éve szeretetteljes barátság köt? S a rengések nem szűnnek.

72 Tommaso Cannizzaro (1838-1912) „Messina költője”, jó néhány verseskötet szerzője, a szicíliai néphagyomány kutatója, a francia, német, sőt a magyar költészet fordítója (Petőfi verseit fordította németből). Giuseppe Cassone révén került kapcsolatba az erdélyi Meltzl Hugóval, aki ugyancsak folklórkutató volt, valamint Petőfi költészetének lelkes híve és terjesztője. Lásd R. Ruspanti, Sicilia e Ungheria, op. cit.

171