Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
resése közben átélhettél; másfelől pedig örvendek mindezért! Hogyan száguldhat a képzelet Shakespeare lakószobában járva, noha bizonyára sokmindent átalakítottak és felújítottak benne! Anne Hathaway villája előtt állva bizonyára úgy érezted, mintha az ő árnyát pillantanád meg az ablak mögött, és 0, a Géniusz, titokban odalép az ablakhoz, megkocogtatja, mire a gyönyörű termetű Hölgy (láttad a portréját?) megjelenik, és a legédesebb szavakat súgja neki... O, én is szeretném hinni, hogy láttam mindezt; ám egyúttal arról is meg kellett volna feledkeznem, hogy az a házasság nem volt épp a legboldogabbak közül való, és hogy Anna jóval idősebb volt Vilmosnál, aki mindössze 18 éves volt, amikor elvette őt. Ám a Géniusz előtt az ember mindenről megfeledkezik! Különben a nagy tragédiaszerző életének nem ismerjük minden titkát és minden részletét, tehát előfordulhat, hogy tévedtem azzal kapcsolatban, amit mondtam, mindezekről olasz könyvekből szereztem tudomást. Gyönyörű az Iffley-i templom! Ezt már ismertem, igaz, más szögből ábrázolva, a „Picturesque Oxford” című könyvben láttam, amelyben a „The River Inn” is szerepel. Ez az Iffley nevű városka bűbájos hely lehet! Igazam van? [...] A nap épp most hanyatlott le a szemhatáron, az ég lassan hamuszínű lesz, de áttetsző, gyöngyház-fényű. Kiülök még egy félórára az erkélyre, s nézem, nézem az északi látóhatárt, messze, messze, ameddig a tekintet elér, de ó, jaj, nagyon messzi vagyunk egymástól, s még ha egy felhő is tekintetem útjába áll, sosem jut el a te égboltodig.... messzi vagyunk egymástól! S mégis... érzem a leheleted, érzem, hogy lelked itt van velem; ó, légy ezerszer s ezerszer áldott! Isten veled, drága lelkem, Isten veled ma estére! Légy mindig boldog! Ezt kívánom, ezért könyörgök, imádkozom minden áldott este elalvás előtt. Isten veled! Lelkem minden szeretetével csókolom a kezed. Beppód. N". 196 ’908. szeptember 18, péntek, délelőtt 11 óra Édes barátnőm! ha te nem találtál szavakat, hogy kifejezd meghatottságodat 5-én kelt levelem olvastán, amelyben egy Fogazzaro-regényt említettem, ebben a pillanatban én egyenesen képtelen vagyok elmondani neked, amit 11-i leveled olvasása közben éreztem: tegnap este óta egyfolytában azt olvasom, újra és újra. Minő kedves gondolatokat, micsoda fantáziákat, mily édes szívdobbanásokat keltett bennem! Ezerszer és ezerszer légy áldott, drága Margheritám! Őrizd meg hát azt a két szál lepréselt ibolyát, hiszen kiszáradt mivoltukban egy rejtélyt zárnak magukba. Szinte biztos vagyok benne, hogy én tettem őket 153
