Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

szer holdfénynél kievezhetnék egy varázscsónakon messze, messze valakivel... ismeretlen partot keresve: Tündérország partja felé, a boldogság nyomában! De hagyjuk! Itt ülök kis íróasztalomnál, s neked írok, előttem a fényképed, nézem, s úgy szólok hozzá, mintha te magad volnál jelen, s egyszerre csak... igen, megcsókolom, s azt mondom, áldott, áldott O az asszonyok között... [...] Isten veled, édes, drága barátnőm! Ellopom tőled leveleid zárlatát: ä toi pour toujours67

Beppo.

N°. 185

’908. augusztus 30. vasárnap, délelőtt fél 11.

Drága, drága barátnőm!

Az elmúlt két év során annyi levelet kaptam tőled, hogy már a számukat sem tudom; mégis, valahányszor újabb érkezik, a felfedezés erejével hat; ugyanis kimeríthetetlen vagy, gyöngéd szereteted mindannyiszor új s újabb kifejezésformára lel. Tegnap este érkezett leveled hever itt előttem, s miképpen a levelezőlapon már írtam, azon kívül, hogy kimondhatatlan érzéseket keltett bennem, az elmúlt éjjel hosszas töprengésre is késztetett. [...]

Azt hiszed, kedvesem, hogy vigaszt nyújt számomra a túlvilágba vetett hit; azt hiszed, hogy mivel képzeletem mindig élénk volt és az is maradt, biztos lehetek abban, hogy föltámadok valahol, nem tudom, hol, egyszóval hogy nem halok meg egészen. O, mennyire, de mennyire tévedsz! Igen, bennem is élt valaha Dante hite, Manzoni hite, Fogazzaro hite, megvolt bennem ez a hit, de... elveszítettem! Nem tudod elképzelni, micsoda belső szenvedés az, ha valaki hinni akar, de nem tud! Nem tudok többé hinni: az elvesztett hitet nem lehet visszaszerezni. Márpedig én elveszítettem! Látod, én még nálad is biztosabb vagyok benne, hogy utolsó lélegzetünkkel mindennek vége lesz, s a különféle vallások ígérte feltámadás nem egyéb, mint a papi rend érdekeit szolgáló fantazmagória, melyet ők találtak ki és tartanak, tartottak mindig is markukban... de milyen elkeserítő is ez a horror vacui\ Miközben úgy vélem, hogy mindennek vége, irigylem a tökéletes hitbéli ráhagyatkozást: irigylem professzor barátomat, Sergit, aki mindig ezt mondja: ez tény és nem is lehet másként. De belenyugodni nem tudok. Különben azt hiszem, tökéletesen igazam van, amikor azt gondolom, hogy nem volt még a világon olyan ateista, aki életének valamelyik pillanatában azt ne mondta volna: bár igaz lenne! Miképpen olyan hívő sem volt még az aszkéták között sem, akinek ne lettek vol67 Hirsch Margit ezzel a kifejezéssel zárta Cassonénak szóló leveleit: örökre a tiéd.

148