Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
na kételyekkel terhes pillanatai. Hogyan juthattál el a nirvána gondolatáig? Miféle filozófiai meggyőződés vezetett el hozzá? Azért kérdem ezt tőled, mert miközben nekem (látod, milyen őszinte vagyok hozzád?) - mint említettem - meggyőződésem, hogy a világon semmi természetfölötti nem létezik, olykor, ha elő-előveszem az Isteni Színjátékot vagy akár igen gyakran a Bibliát, megingok, fogom a fejem, hogy a mély meditáció közben, mellyel ismét megkísértem az örök rejtélyt, nehogy szétrobbanjon. Végül mindent a hátam mögé hajítok és ezt mondom: - Oda jutunk mi is, ahová a többiek - épen vagy összetörve - semmit sem tehetünk ellene. Én is a szent nirvánára hagyatkozom tehát. Eleget fecsegtem... [...] Az idén tehát észre sem vetted, hogy nyár volt? O, mennyire, de mennyire megbántad volna, ha ideutazol! Itt valóságos pokol van! Ezekben a napokban városom védőszentjét, Szent Konrádot ünnepeljük! Rengeteg nép sereglett össze a vásárra: olykor odalépek az ablakhoz és a zsalugáter résein át figyelem a forgatagot: Istenem! Lihegő kutyaként, a nyelvét lógatva rohangál mindenki. Ma van a négynapos ünnep utolsó napja. Este körmenetben végighordozzák a városon a Szent (aki egyébként Dante kortársa volt) csontjait tartalmazó ezüsturnát. Ha látnád, micsoda tömeg vonul fel, és milyen mély hit fűti őket, amint megállnak a város templomai előtti stációknál! Aztán éjfélig tartó tűzijáték lesz. Senki sem marad otthon ma este. Én igen. S hogy ne hagyjanak magamra, az én két nővérem is velem marad. Szegénykéim! Most már tényleg véget vetek ennek a fecsegésnek! Szerencsére a papíros is betelt, végzem tehát, s könyörögve kérlek, ne csak az én drága Gyöngyöm egészségére ügyelj, hanem lelke fölvidítására is gondolj. Bátorság! Add ád hódolatteljes üdvözletem kedves barátnődnek, s légy derűs, mi több, vidám, de igazán ám! Ne csak azért, hogy engem megnyugtass. Isten veled, drágám, Isten veled, szeretettel csókolom a kezed. A te Beppód. ’908, augusztus 30, vasárnap, délután 5 óra Kedves, drága Margitom! Mi jut eszedbe, édesem? Azt szeretnéd, ha levelezésünk történetéből végül regényt írnék! O, nem! Nagyon, nagyon is szentek számomra ezek a levelek, hogy ilyesmire fölhasználjam őket! Meg aztán... hogyan is vethetnénk holmi közönség prédájául a mi tiszta, szent barátságunkat, egymás iránt érzett szűzi, makulátlan szeretetünket! Ugyan ki értené meg? Ki? De rájöttem már, miért született meg fejedben ez a gondolat. Hát persze, arra kértelek, biztass munkára engem, mert egyedül csak neked van hatalmad fölöttem, egyes- egyedül csak te vagy képes arrra, hogy édes szavakkal elhatározásra sarkallj, 149
