Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Ma reggel megkaptam a «Vasárnapi Újság» 33., augusztus 16-i számát, benne Edmondo Hendel cikkével, amelyről beszéltem a múltkor. Kedves kis írás, de nem több, mint egyszerű bemutatás, beszél egy kicsit - talán túl sokat is - rólam, de egyáltalán nem foglalkozik érdemben a munkáimmal, sőt, csupán a Tündérálmot és a János vitézt említi közülük. Biztosíthatlak, nincs értelme, hogy elküldjem, s annak sem, hogy te utánakeress.

Bocsáss meg, de most befejezem az írást, nagyon-nagyon meleg van, s nincs erőm folytatni. Tehát... tedd meg a kedvemért, hogy többet törődsz az egészségeddel: ha fáraszt a hosszas levélírás, megelégszem rövid, pár szavas lapokkal is. Add át üdvözletem a kedves M. kisasszonynak, remélem, jól érzi magát. Nem kérem többé, hogy szeress, mert tudom, nincs szükség efféle kérésre; miként nekem sem szükséges elismételnem, hogy mily végtelenül szeretlek. Isten veled, édesem, drága Gyöngyöm: szeretettel csókolom a kezed. Mindörökké barátod:

B.

N°. 183

’908. augusztus 27. csütörtök, déli 12 óra.

Édes, drága barátnőm!

Nem jár rendesen a posta: egyszer siet, másszor csigalassú [...]

Szóval 21-e óta Brightonban vagy, nem szándékozol tíz napnál többet ott tölteni, vagyis szeptember elsején ismét Oxfordban leszel, ezt a levelemet tehát Brightonból visszatérve kapod meg. Remélem, egyúttal erőd-egészséged is visszatér, s lélekben is fölépülsz, mert bizony legutóbbi leveleid és lapjaid arról árulkodnak, hogy folyton emészt a szomorúság, s nem bízol eléggé magadban. De milyen kedvesek, milyen édesek ezek a levelek, képeslapok! Nem tudok betelni velük. [...]

Újraolvasom a franciául írt leveledet, olvasom, olvasom és belém költözik valami aggodalom. O, drágám, honnan, kiből meríted az ihleted ezekhez az édes szavakhoz? Én volnék, tényleg én volnék az, akihez ez a fenséges üzenet szól? [...]

Leveled olvastán föléledt bennem a tenger utáni vágy, itt van, tőlem alig négy kilométernyire, mégsem láthatom, mert az alacsonyan fekvő városrészben lakom. Városom egyik része dombtetőre épült, a másik viszont a domboldalon, mely síkságban végződik: itt lakom én. Négy éve már, hogy nem láttam a tengert: legutóbb egy júliusi teliholdas estén jártam ott, már majdnem éjfél volt, s én nem tudtam elszakadni attól a fenséges látványtól. Örökre kedves emlékem marad! Most azzal, hogy arról írsz, milyen sokáig nézted a tengert, hatalmas vágyat ültettél a szívembe, s mennyi teljesülhetetlen álmot idézel föl bennem! Ó, nagyon-nagyon szerettem a tengert! Ha valaha még egy147