Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

Most már igazán elfáradtam, s ebédelni hívnak. Engedd meg hát, hogy mára elbúcsúzzam. Elbúcsúzni? Nem, hiszen lélekben veled maradok, ezt mondom újra és újra, ezerszer, miközben csókolom a kezed s nagyon-nagyon szeretlek: ó, drága Gyöngyöm, el sem tudod képzelni, mennyire.

Beppo.

N”. 168

’908. július 29. szerda, délután egy óra.

Margherita, édes barátnőm!

[...] Engedj, engedj álmodni! Nem maradt más számomra, csak az álom: az álom, melynek kapuit te tártad föl előttem, s melyért nem győzök eléggé hálás lenni neked. Másfelől, miközben fáj, hogy annyit szomorkodsz a tőlem érkező fájdalmas hírek miatt (látod, milyen őszinte vagyok), ha arra gondolok, hogy él e világon egy drága lélek, aki szeret engem, egy lélek, aki osztozik szenvedésemben, mindjárt nem érzem magam olyan egyedül, szinte ujjongok, s egyre csak azt kérdezem magamtól, mivel érdemeltem én meg azt a nem remélt jótéteményt? S ráadásul ezt írod: «ne mondd, hogy jót tettem veled, ne hozz szégyenbe, mert mit mondjak én, aki férfiembertől soha de soha ennyi gyöngéd szeretetet még nem kaptam!». Ne haragudj, de azt kell mondanom, tévedsz. Ha még egyetlen férfi sem szólt hozzád oly gyöngéd szavakkal, mint én, ha senki sem adta jelét oly mély szeretetnek, amilyet én érzek irántad, ó, ennek csakis az lehet az oka, hogy ez idáig egyetlen férfi sem ismerhetett meg téged alaposan: senkinek sem volt alkalma fölismerni, mily tiszta, nemes szívvel és lélekkel áldott meg a sors, és képes volnál igazán boldoggá tenni valakit. Talán szerencsétlenség, hogy én ismertelek meg ilyen jól; én, aki nem érek semmit, aki nem tudok mást adni neked, csak fájdalmat. Ne mondj ellent, ne tiltakozz, mert ez a keserű valóság. S nem menekülhetünk előle! Bárcsak történne valami, hozna valami újat a sors, ami ha nem is maga volna a boldogság, de legalább szerény életörömöt jelentene számodra, amelyre jogod van! Örülnék neki; boldog volnék, még nálad is boldogabb. De nem így van! Miközben minden erőddel azon vagy, hogy meggyőzz engem nyugodtságodról, én a sorok között szomorúságodról olvasok, s ez elkeserít, s szeretném megtalálni a legmegfelelőbb szavakat, csak hogy lelket öntsek beléd, s ha már vidámnak nem is, legalább magabiztosnak szeretnélek tudni, biztosnak abban, hogy eléred a szíved mélyén őrzött célt, amelyről nekem nem beszélsz, s én nem is kérdezlek felőle, mert tapintatlanság volna részemről. Mindenbe bele kell törődnünk, nincs más kiút.

Megcsodáltam Emma Lyon arcképét, ismertem már régről, de tudod, sem akkor, sem most nem vagyok bámulója. Nagyon szép, annyi szent, de lélek nélküli szépség, valószínűleg sosem szeretett igazán, s ezt laikus meggyőző141