Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
Ion; eléred azt, ha már lefeküdtél? Mindenesetre, szépen berendezett szoba, s nem is lehet olyan kicsi, ha az egyik fal mentén elfér az íróasztal, a fotel, a nagy szekrény, a puff, a kanapé, mögötte az állólámpával. De hagyjuk el most a szobádat, mely ezentúl álmaim és vágyaim tárgya lesz, s ahová valószínűleg soha nem lépek be; édes Margheritám, hadd borítsam most inkább csókjaimmal homlokod, amely mögül annyi gyöngéd szó, édes gondolat előbukkant, melyeket én leveleidben olvashatok, hadd borítsam hát csókjaimmal kezed, mely leírta ezeket. Hidd el, nem tudom kifejezni azt az édes meghatottságot, melyet szavaid olvastán mindannyiszor érzek! Almom, a tündérálom, mellyel megajándékoztál, sosem illan el, ebben biztos lehetsz! Sosem illan el, bármi is történjék veled, mert ez az álom nem követeléseken alapszik, nem elérhetetlen vágyakra épül, hanem egy máris betelje- seült feltételes vágy áll mögötte. Ez a beteljesülés sem enyészhet el, mert eny- nyit reméltem csupán: azt az édes szót, melyet rajtad kívül a világon senki sem mondott nekem. Édes Margheritám, sosem győzöm eléggé meghálálni ezt...! Ne mondd azt, hogy a boldogság nem létezik, mert hiszen az álom, az illúzió már önmagában is boldogság, milyen lehet akkor a valóság, a beteljesült való? De talán Jacobsennak64 van igaza, aki ugyanazt mondja, amit De Sanctisnak Leopardiról írott tanulmányában olvastál: «csakis a képzelet adhatja meg az ember számára az egyedüli boldogságot, amelyre képes. C’est la véritable sagesse que de chercher la bonheur dans l’ideal»65. Ebben kerestelek téged, s ebben meg is elégszem. De te, te., ó, ami téged illet, másról van szó! Te még nem zártad le az életed, előtted még ott a jövő! Előtted nem a sír mélye tátong, mint előttem! [..] Későre jár, Margheritám, be kell fejeznem ezt a levelet, noha még volna mit mondanom elsősorban levertségeddel, csekély önbizalmaddal s azzal kapcsolatban, hogy magányosnak, elhagyatottnak érzed magad!... Ez nem így van, hidd el nekem: nem így van! Újra megnézem a szobádról készült rajzot; arra gondolok, amit a függönyök, kárpitok megújításáról írtál, stb. s azt hiszem, édesapád ó, drágám, nagyon szerethet téged, talán sokkal jobban, mint hiszed. Lehet, hogy nem tudós ember, de a szív embere, az bizonyos, erről győz meg az is, hogy megőrizte édesanyád fényképét, bár, mint mondod, nagyon rossz az a kép. Ezzel zárom soraimat, ismét csókolom a kezed, addig- addig, míg át nem melegszik egészen, hiszen azt mondod, általában majd’ lefagy. Légy vidám, és tudasd velem, végül is mikor indulsz útnak. Ex toto corde Beppo. 64 Jens Jacobsen (1847-1885) dán író. Naturalista regényeiről, elsősorban a Frau Marie Grubbe (1876) című történelmi regényéről és az ateista szellemű Niels Lyhrte (1880) című művéről híres. 65 «Az igazi bölcsesség a boldogságot az ideálban keresi» (francia). 131
