Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)
Levelek
N°. 143 ’908. június 8. szombat, délután fél öt. Édes Margheritám! [...] Tegnap este égszínkék levélkéd illata betöltötte az egész szobát, olyannyira, hogy valóságos illatfelhőben aludtam, mely édes emlékek egész seregét idézte elmémbe: kamaszkorom idején a városi park különleges olajfákkal volt teleültetve, és nyári, holdfényes estéken e fák árnyékából szemléltem a tengert, miközben képzeletem szabadon szárnyalt. Ezenkívül kis olajágacskád egy fenséges költeményt is eszembe juttatott: az Énekek Éneke isteni sorait: «Quasi cedrus exaltata sum in Libano, et quasi cypressus in monte Sion, et quasi palma eyaltata sum in Cades, et quasi plantatio rosae in Jericho. Quasi oliva speciosa in campis, et quasi platanus exaltata sum juta aquam in plateis. Sicut cinnamomum et balsamum aromatizans odorem dedi. Quasi myrra electa dedi suavitatem odoris...»* No de elég a latinból... Nézd el nekem, hogy nem tudtam megállni, hogy ne idézzek ebből a varázslatos költeményből; köszönetképpen, mert eszembe juttattad, sokszor csókolom a kezed. Tudod, drága Margheritám, leveleid, még ha nincs is mellettük virág a borítékban, valami különleges illatot árasztanak, olyannyira, hogy csukott szemmel is ki tudom választani a tiédet a többi levél közül. Igazán, nem tréfálok! Érzékszerveim közül, melyeket a betegség megkímélt, a legkifinomultabb a szaglásom maradt, ne csodálkozz hát azon, amit most mondtam. Ha előveszem leveleidet, vagy valamelyik tőled kapott könyvet (a párnáról vagy a kis tokról nem is beszélve), érzem a te jungferliche Gerucbédat, azt a Geruchét, amelyen Jaeger doktor (azt hiszem, említettem már őt neked) Entdeckung der Seeleje alapul. Igaz volna? Lehetséges volna, hogy otthagyjuk lelkünk egy darabját a megérintett tárgyakon? [...] Befejezem mára, édes Margitom, [...] holnap pünkösd napja lesz. B. O, nincs ma rózsám, csak két szál szegfűt küldhetek. * „Olyan az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha, mely az én kebleim között hál. Mint az Engedi a szőlőben a cziprusfürt, olyan nékem az én sterelmesem [...] A mi házaink gerendái czédrusfák, és a mi mennyezetünk cziprusfa.” (Károli Gáspár fordítása) 132