Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Roberto Ruspanti: Előszó. Ki volt Giuseppe Cassone?

tők által megénekelt, a hétköznapi emberek által megélt legszebb szerelmi történetektől sem.

Cassone a legkülönfélébb mély érelmű témákat érinti leveleiben: szól Pe- tőfi-fordításairól, tanúságot tesz arról, hogy mérvadó módon képes szerzőket megítélni és Margit számára tanácsot adni, hogy mit olvasson vagy mely szerzők műveit tanulmányozza, máskor egész egyszerűen igen magas színvonalú kritikai megjegyzéseket tesz; megint máskor pedig távoli barátnője előtt fordítói képességeivel kérkedik: gondolok itt a Heine Buch der Literjéből készült szonettfordításaira. A Cassone által fölvonultatott tekintélyes irodalomkritikai apparátus tökéletesen beilleszkedik a valódi szerelmi szenvedéllyé váló szerelmi levelezés szövetébe: egy olyan gondolati út rajzolódik ki ily módon előttünk, melynek során a szerelmi szenvedély és az irodalmi elmélyült- ség összaolvad egymással és kölcsönös igazolásra lel. Bizonyos levelek kritikai értéke valódi művészi színvonalat képvisel.

Cassone már első leveleinek egyikében kijelenti, hogy kiadatlan Petőfi-for- dításai legalábbis három, egyenként négyszáz oldalas kötetet tennének ki, és keserűen fűzi hozzá, hogy az olasz kiadók valójában „kereskedők”, s néhány dicséretes kivételtől eltekintve, tudatlanok is (2. levél). Amikor megnevezi kedvenc költőit, Byront, de Musset-t, Heinét, Puskint és természetesen Petőfit, elárulja, hogy ő maga azért nem publikálta saját verseit, mert a költészetben annyit hazudtak már, hogy az ő verseinek tárgya, a fájdalom (,,mi másról írhatnék”), ugyancsak hazugságnak tűnne (3-4. levél). A fájdalom témája felidézi a notói költő számára Leopardi komor életfilozófiáját, mellyel maga is egyetért, s amelyre több levelében is visszatér. Ám amikor Margit elküldi neki a fényképét, költőnkön olyan lelkesedés lesz úrrá, hogy elküldi barátnőjének egy korábban írt, neki ajánlott szonettjét. 1907. január 8-án fordulat következik be a levelezésben: a notói költő a rá jellemző szemérmes tapintattal megkérdezi Margittól, hogy írhat-e neki szabadon, elmondhatja-e őszintén, amit érez (19. levél). Ugyanebben a levélben a nietzschei életmű és gondolatvilág nagyon éles kritikáját találjuk. így ír Cassone: „[...] Amikor olvasni kezdtem e müveket, azonnal mély benyomást tettek rám, bámultam szerzőjük magasztos szellemét: mélyen megrendített, hogy őrületbe esett; ám végül nem tudott kielégíteni a filozófiája: számos ellentmondást fedeztem föl benne [...]. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy nagyszerű idealista volt, próféta és az ember fölötti ember poétája, melynek eszménye valójában nem más, mint utópia”.

A Margittal való szeretetteljes kapcsolata lassanként egyre mélyül: miután Cassone először vallja meg neki, hogy szereti (24. levél), a kedves Margheri- ta rááll a játékra: hogy boldoggá tegye a szicíliai költőt, „féltékenykedik”, vagy talán már valóban féltékeny és szeretni kezdi a szerencsétlen notói poétát. Egyazon levélben (9. levél) érdekes összevetést találunk a Consalvo szerzője, Leopardi filozófiája és Schopenhauer rendszere között, amelyet Cassone az olasz költő gondolatvilágához közelít. Noha Leopardi „pesszimizmusa” - miképpen Francesco De Sanctis állítja, akivel Cassone egyetért - el12