Cassone, Giuseppe: Margherita, gyönyörű magyar virágom. Levelek Hirsch Margithoz, 1906-1910 (Budapest, 2006)

Levelek

N°. 110

’908. III. 18. szerda, délután 4 óra

Én drága barátnőm, meine kostbare Perle!

Ma reggel a szokásosnál korábban keltem azzal a szándékkal, hogy mindjárt válaszolok múlt csütörtöki kedves leveledre, melyet tegnap este fél kilenckor kaptam meg. Ám amint leültem az íróasztalhoz, máris jött a könyvtár küldönce egy halom elolvasni és megválaszolni való levéllel: elment vele az egész délelőttöm! Most elolvasom ismét a leveledet... O, milyen kedves! Tényleg nem tudom elmondani neked, milyen örömmel olvasom minden gyöngéd szavad, nem tudom szavakba önteni, milyen csodálatos érzéssel töltenek el. O ne, ne, drágám, ne, drága Margit, ne hidd, hogy az a felfokozott érzés, melynek leveleid olvastán átadom magam, vagy ha váratlan és kedves ajándékot kapok tőled, ne hidd, hogy ártana az egészségemnek! Éppen ellenkezőleg! Olyankor mintha jobban érezném magam, és bizonyos, hogy eme izgalmak után néhány órára teljesen megfeledkezem a fájdalmaimról, és hosz- szú-hosszú időre, mintha álmodnék, fantáziaképeimnek adom át magam, olyan eksztatikus elragadtatás vesz erőt rajtam, mint amilyet, gondolom, a középkori remete aszkéták élhettek át magányos szemlélődéseik idején. Áldott legyen az a perc, ó, drága Margherita, amelyben az a gondolatod támadt, hogy elküldöd nekem azt a drága kis tokot! Ezerszer legyen áldott! Egyetlen nap sem múlhat el úgy fölöttem, hogy ne nyitnám ki, ne nézegetném tartalmát, ne simogatnám és ne csókolnám meg (megengeded?) azt a felbecsülhetetlen értékű ajándékot! Ha te azt mondod, hogy soha ennyi szere- tetet férfi irántad még nem érzett, akkor mit mondjak én, akinek egész élete oly keserűn telt, akit még csak meg sem érintett a szerelem, akihez soha senkinek nem volt egy gyöngéd szava? Biztosíthatlak, de meg is esküszöm rá: soha nem éltem át olyan édes érzéseket, mint amilyeneket te keltettél és keltesz bennem szinte minden nap. És lehetek én a te Beppód úgy, hogy te ne volnál az én Margheritám? Meine einzige Perle?50 És távol kell maradnunk egymástól! Sohasem szabad találkoznunk! O, ne hidd, hogy ez csak számodra fájdalmas! Ne hidd, drágám, ne hidd! Ha tudnád, mily hatalmas az én bánatom! Ha tudnád, mily végtelen szomorúság nehezedik a szívemre, valahányszor erre gondolok! De ennek így kell lennie, okvetlenül így kell lennie, hidd el nekem! Életkörülményeim, helyzetem könyörtelenül erre a hatalmas áldozatra ítélnek: kénytelenek vagyunk beletörődni. A fájdalom, melyet akkor érzenék, ha nem hallhatnám hangod zenéjét, ha egyetlen édes szót sem mondhatnék

50 ’Egyetlen gyöngyöm’ (német). A levél megszólításában Cassone ’drága gyöngyömnek’ nevezte Margitot, egyértelműen utalva ezzel az általa fordított «Szerelem gyöngyei» című Petőfi-versciklusra.

102