Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)

BÁRTFAY LÁSZLÓ NAPLÓI - 1838. Julius - November II

1838. AUGUSZTUS 73 nak. Elvégeztem az ellenőri számadást.574 Elmenénk a’ színházba Jóskáékkal. Ott elbú­csúztam tőle, mert más nap reggeli 3kor indulandó - Bácska felé, Szabadkára. Örömem volt tapasztalni, hogy öcsém igen sok tekintetben javult; szeretni látszik a’ míveltséget, ’s több ízben bizonyítá hogy szíve nem rósz. Átlátja ’s elismeri fiatalabb kori tévedését, és nem csak sajnálja az elmulasztásokat, hanem óhajtaná kipótolni is.575 Adja isten! Egészsége úgylátszik gyenge; legalább az utolsó napokban rósz színben volt. - A’ nap fel­hős, borult; estve kiderült az ég, a’ csillagok tisztán ragyogtak, láttam *. Midőn már ágy­ban fekvém, 11 óra tájban gyönyörű esti muzsika volt a’ czukor utczában,576 hihető vala- melly Klára’ kedvéért.577 Sokat emlékeztem, gondolkodtam a’ mult, jelen ’s jövőrűl. ­12d; vasárnap. - Egész félnyolczig heverésztem az ágyban. Reggelinél elolvastam a’ jelentést Barthos bold[ogult], barátom’ haláláról nőmnek és Léninek, mellyet hirtelen föltevék578 ’s a’ Jelenkorba adám. Jött Sternné és sógorasszonya Budáról, később T[ánzer]. Lilla. - Volt nálam Elenyák is. - Az ellenőri hivatalba mentem; ott végeztem Jerneyvel,579 és összejöttem Kazinczy Gáborral;580 odajőve Farkasné is (szül. Melczer Marie). Félegy- kor hazajövék. Nálunk ebédeltek a’ kis Festetics Comtessek581 Camilla és Alexandrine (kiknek anyjok BJáró]. Vécsey leány vécséről) és a’ Gouvernante.582 Kedves két gyermek. - Ebéd után hozzám jőve Karlovszky, ’s beszéd közben késznek ajánlá magát Mukinak szállást adni. Elmondám neki miben van e’ dolog.583 Itt volt Tántzer Károly is; örült a’ Gróf szobáit láthatni, hol épen dolgom vala.584 Később Vörösmarty és Tasner is eljövé- nek. Megjött Jósa Csurgórul ’s levelet hozott a’ Gróftul. Vörösmartyval színházba menék. Megjelent Gr[óf], Széchenyi István is. Sokan, a’ mint őt észrevevék, tapsolni kezdének ’s éljent kiáltottak: ő elsőbben szalma kalapját arcza elébe emelé - azután maga is tapsolt. Páholyából azonnal a’ casinói páholyba ment, de ott is rövid ideig mulatott.585 Napközben szél port hordott ugyan, de igen nagy meleg volt. Estve gyönyörű csillagok ragyogtak. Több ízben láttam.586 13d: hétfő. - Az aranyzó elhozván néhány rámáimat, a’ képeket beillesztette; ’s más rámákat vitt magával kiigazítás végett. Nem kis boszúsággal vevém észre, hogy a’ Kölcsey’ képe587 be van horpasztva. Volt nálam Liedemann Fridrik, timsó dolgában. Azután Ele­nyák, ki ebéden is itt maradt. Délután írtam P[aulinána]..k. - Elhozák Bécsböl a’ házi bútor hátra lévő részét ’s mindjárt el is helyezék. Az asszonynak nagy öröme volt, kivált 574 Lásd a 2. sz. jegyzetet! 575 Bártfay József irodalmi tevékenységéről lásd a 129. sz. jegyzetet! 576 Az utca neve ma is ez. 577 Az éjjeli zenéről: 9.2.1. Hivatalos és személyes ünnepek. 578 Itt: megfogalmaz, megír - lásd még az 553. sz. jegyzetet! 579 Jerney János (1800-1855) ügyvéd, régész, nyelvész. Az Akadémia támogatásával az Azovi-tenger és a Don vidékén kutatott a magyar őshaza után. 1837-től az Akadémia tagja. 580 Kazinczy Gáborról: 6.2. Pest vármegye közgyűlési vitái a vegyesházasságok ügyében (1840. szept. - 1841). 581 Grófkisasszony. 582 Nevelőnő - lásd a 61. sz. jegyzetet! 583 A Bártfayval való szakítás után valóban hozzá költözne Barthos János - lásd a 29. sz. jegyzetet!: 11.3.7. Szakítás. 584 A palota megtekintéséről lásd a 77. sz. jegyzetet! 585 Széchenyi naplójából: „Elmegyek a magyar és a német színházba. Az előbbiben 30 diák vivátja, miről nem veszek tudomást, s magam is velük tapsolok.” Oltványi 2002, 775. - A tetszésnyilvánítás gesztusairól: 7.3. Színház és társadalom (7.3.1. Közösség vagy közönség; 7.3.4. A társas élet színtere). 586 Bártfay egy bizonyos csillagot néz meg többször - lásd az 5. sz. jegyzetet! 587 Anton Einsle klasszikusan kiegyensúlyozott, harmonikus Kölcsey-mellképe (1835): 10.1. A lakás (10.1.1. Festmények); 8.3.2. Kölcsey és Szemere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom