Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 7. Az irodalom medialitása
7. AZ IRODALOM MEDIALITÁSA 615 valljon szólott e Eötvös ezek’ leikéhez is?”918 De arra is van példa, hogy maga az emlékbeszéd tartalma osztja meg a közönséget. Például Kölcsey Kazinczy-emlékbeszédét az irodalmi élet széles körben egyetértő konszenzussal fogadta, ugyanakkor az Akadémia elnöke, Teleki József megrótta érte Döbrentei Gábor tikárt, aki a felkérést intézte, hiszen a beszédben Kazinczy nyomoráról is szó esett, s ez Teleki szerint botrányos volt és sértette az ünnep méltóságát. Az Eötvös-beszéd minden ismert forrás szerint „országos hatású” volt. Az Athe- naeumban Toldy így írt róla: „az akadémiai ünnepélyes közgyűlésében, a fővárosi közönség színe előtt, ennek általános meghatottsága s lelkesedett acclamatiói közt első, s legott elhíresült emlékbeszédét mondotta Kölcsey Ferencz felett.”919 Az „elhíresült” jelzőt nem csupán az Akadémia évkönyvében való megjelenés igazolja. A beszéd leírt változata gyorsan, formális és informális csatornákon is terjed. Bártfay naplójában mintegy tíz alkalommal jegyzi fel, hogy felolvasta a beszédet, rendszerint női közönség előtt, de különleges megemlékezésként is: Halottak napján, a gyertyagyújtáskor is.920 Mintha a résztvevők nem elégednének meg a szöveg másolásával és továbbadásával. Újra meg újra meg akarják osztani és át akarják élni az akadémiai szertartás élményét, hogy mintegy igazolják a bevezetőben jelzett kiindulópontot, azaz azt, hogy a szóbeliség, az ünnep hangulata és külsőségei fontos elemei az emlékbeszéd kommunikációs helyzetének és hatásának. A fentiek alapján azt gondolhatnák, hogy az adott pillanatban nemigen vállalkozott senki arra, hogy Eötvös jól átgondolt, nagyszabású vállalkozását, vagyis mintaadónak elismert parentációját túlszárnyalja. Mégis, az általa szerkesztett Budapesti Árvízkönyv következő kötetében Bártfay egy másik nagyreményű, huszonéves pártfogoltja, Szemere Bertalan kísérli meg ugyanezt, s hasonló joggal pályázik a fiúi címre, mint Eötvös:921 „Ez a gyermek, ha minden meg nem csal a polgári pályán nem utolsó jelenet lesz” - írja róla Kölcsey.922 A szerző Vattay álnéven jelenteti meg írását. A csupán virtuálisan elhangzó emlékbeszéd az ótestamentumi próféták közösséget ostorozó hangnemét választja, célcsoportja pedig az irodalmi közvélemény: „Mert literatúránk... most hasonlít azon hajóhoz, mely sik tengeren evez, ’s emberei útközben, elhidegülve egymástól, előre azon kincsekről álmadoznak, miket az elérendő parton gyűjteni szeretnének. [Kölcsey] hiába kiáltozá, hogy neki nem lélektelen szépség, de emberek kellenek, hogy terhére van az a magány és elhagyattatás, hogy számkivetésben élni a legnagyobb szerencsétlenségeknek egyike: haliák de nem hallgaták meg őt, ellenei nem de barátai sem. [...] A magyarság erkölcsi romlásának dögletes bűze közt „hasonlított ő egy jó illatú virághoz, melly rothadt dombtetőn nő fel. [...] Kölcsey! [...] lesznek, kik sírodon is vigadva fognak tombolni ’s fekete bikát ölnek áldozatul az alvilágnak!”923 918 Uo. 919 Athenaeum, 1839. 920 1 839. december 17., 1840. január 18., 1840. március 2., 1840. szeptember 28., 1840. november 1., 1840. november 13., 1841. február 19. 921 Eötvös és Szemere 1838-ban a megyei orvosi kinevezések, majd a börtönügyi javaslat kapcsán keverednek konfliktusba. Szemere vitatja Eötvös megyei szerepvállalását kifogásolja: „egy kész megye ölébe, milyen Borsod, dől ő, ki egy megyét magához képezhetett volna.” - Idézi Hermann, /. m., 556. 922 Kölcsey levele Szemere Pálnak, 1834. szeptember 7. Kölcsey Ferenc levelezése..., I. m., 177-178. - „S én ismertem őt. Sőt nem csak ismertem, de azon igen kevesek közé tartozám, kik előtt kebele nyitva állt [...] Láttam én őt és nem egyszer láttam keserű sóhaj közben, mint fordult ki kezéből a toll.” - írja Szemere az emlékbeszédben. Lásd Vattay [Szemere Bertalan], Kölcsey emlékezete = Eötvös, I. m., 151, 143. 923 Lásd Uo., 215, 217, 210, 213.
