Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 6. Az 1839/40-es országgyűléstől a Kelet Népe-vitáig (1839. június - 1841. december)
6. AZ 1839/40-ES ORSZÁGGYŰLÉSTŐL A KELET NÉPE-VITÁIG... 597 Harsogó. Hosszú taps. Meg se moccantam. Később Kossuthhoz: miért emel fel oly magasra, hol nem tarthatom fel magamat.” Lackó Mihály tanulmányában azonban rámutatott a bravúrosan felépített szónoklat burkolt üzenetére, amely már magában hordozta a későbbi ellentéteik csíráját. Kossuth ugyanis nem Széchenyiről, hanem magáról, saját életútjától beszélt csaknem „népmeséi” módon. Pályája a „homályos polgártól” a mostani dicsőséges pillanatig ível: a plebejus-demokrata érzelmű hallgatóságot célozza meg, mozgósítva a súlyos börtönévek fedezetét. A kivételezett arisztokratával szemben így helyzeti előnybe került, burkoltan célozva arra, hogy Széchenyi, bár nagy és fontos lépéseket tett meg és új irányt hozott a magyar politikába - de már a múlt embere, nem az újat kívánó jelené.784 A Kossuth és Bártfay közötti távolságot az is jelzi, hogy amikor Bártfay legközvetlenebb barátja, Szemere Pál bírálatot írt a nevezetes a beszédről, Kossuth nem Pesten és nem tőle informálódott. Inkább Szemere Miklóstól, a zempléni ellenzék egyik ismerős tagjától kért felvilágosítást a szerző személyéről és nézeteiről, akit csak távolról tisztel „mint költőt s legjelesebb literátoraink egyikét”, és akivel eddig nem ismerték egymást: „de vagy ő nem élt nyilvános political életet, vagy én távol éltem a körtől, mellyben political tettleges munkássága forgott.” 785 Bártfay és Kossuth közéleti tevékenysége csupán egyes esetekben, például Lovassy László betegsége kapcsán találkozott össze. Wesselényi perbe fogásának fontos előzménye volt az őt ünneplő fáklyásmenet, amelynek élén az országgyűlési ifjak küldötteként Lovassy köszöntötte a Károlyi-palotában, Bártfaynál lakó politikust. Kiszabadulása után ugyanitt tört ki rajta az elhatalmasodó elmebetegség.786 6.3.2. A Pesti Hírlap indulása (1840. december - 1841. február) A Pesti Hírlap 1841. január 2-án indult meg Kossuth szerkesztésében. A kancellária 1840. november 12-én tárgyalta a kiadói jogok átruházásának engedélyezését. Länderer, az engedélyt kérvényező nyomdatulajdonos eredetileg Császár Ferencet és Szentkirályi Móricot kérte fel a szerkesztésre, de ők nem vállalták a megbízást. Ekkor fordult Kossuthhoz, aki először szintén nemet mondott, mert nem kapta meg tárcarovat vezetését. Végül az év utolsó napjaiban megegyezés született; Kossuth félévente meghosszabbítandó szerkesztői szerződését december 31-én írták alá.787 A közvélemény szerint a lépés mögött az állt, hogy a kormányzat a tekintélyes liberális politikus felkérésével szerette volna az ellenőrzése alatt tartani az ellenzéki sajtót.788 Bártfay bejegyzése megerősíti, hogy az alkudozásokról sok mindent tudtak a kortársak. Széchenyi december 30-án jegyezte fel naplójába, hogy Kossuth lesz az újság szerkesztője. A nyitószám vezércikke szerint a lap célja az, hogy fórumot teremtsen: „Ismernie kell a nemzetnek előbb önmagát és ismernie kell szükségeit; aztán megvitatni célt és eszközöket, dolgot és módokat minden oldalról.. ,”789 Bártfay feltűnő hévvel dicséri Kossuth Pesti Hír784 Lackó Mihály, „A legnagyobb magyar”. Egy szállóige keletkezése, Világosság 1976/ 5., 305-307. 785 Kossuth Lajos..., I. m., 642. 786 1840. október 11. 787 1840. december 31. Az indításának körülményeiről és Molnár Sándorról lásd Varga János, Kereszttűzben a Pesti Hírlap. Az ellenzéki és középutas liberalizmus elválása 1841-42-ben, Akadémiai, Budapest, 1983,10-18. 788 Ferenczi, Gr. Széchenyi..., I. m., 11-12. 789 Uo., 16.
