Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 5. Wesselényi Miklós pere a naplóban (1838. január - 1839. február)
578 5. WESSELÉNYI MIKLÓS PERE A NAPLÓBAN (1838. JANUÁR - 1839. FEBRUÁR) Wesselényi utolsó nyilvános fellépésén Bártfay különös gonddal jegyezgeti fel a jelenlévők nevét és barátja rendelkezéseit: leányaitól, Rózától és Katicától, akik Bártfayné barátnőjének, Tänzer Lillának a pesti nevelőintézetben nevelkednek, titokban vesz búcsút; be kell csomagolni orvosságait stb. Wesselényi viselkedésében keverednek az érzelmek és - a feszültség oldására - a humoros momentumok is.648 Záróbeszéde viszont már ismét komoly és emelkedett. Indulattal mutat rá, hogy a vád kifejezetten a becsületébe gázol a ki nem mondott gyanúsítgatásokkal. Visszautasítja ugyanis, hogy személyükben támadta volna meg annak a közösségnek (vagyis az arisztokráciának) a tagjait, ahonnan származik és ahová ő maga is tartozik. Majd - jelképesen - megesketi az ellenzék jelenlévő képviselőit, hogy a majdani országgyűlés kiemelt témájává teszik a hazáért hozott áldozatát.649 (Az 1839/40-es országgyűlésen valóban központi kérdéssé válik majd a jogorvoslat elnyerése a hűtlenségi perekben és a szólásszabadság kérdésében, Wesselényi szándéka szerint nem kegyelmi, hanem törvényes úton. Már 1838 folyamán világossá vált, hogy a kormányzat a politikai perekkel nem érte el célját, azaz az ellenzék megfélemlítését, sőt talán még szilárdabb és egységesebb fellépésre ösztönözte. Jól érzékelték, hogy ezekkel az ítéletekkel a kormányzat került lépéskényszerbe. Mivel a nyílt diktatúrára jellemző belső stabilitás felszámolása súlyos nemzetközi következményekkel járt volna, végül vissza kellett térni az alkotmányos formákhoz, és az égetően fontos ügyek, azaz az adók és az újoncállítás megszavaztatására újra össze kellett hívni az országgyűlést.650 Wesselényi rövid búcsúmondatára már senki nem fogalmaz választ, a jelenlévők csak baráti gesztusokkal: kézfogással, könnyekkel erősítik meg Wesselényi tőlük kért ígéretét: „Megemlékezzetek rólam. Isten veletek! - ’S én a’ jelenlévők közül egyet sem láttam, kire csak szememet vetém, kinek arczán a’ részvét ’s mély megindulás’ könyei nem ragyogtak volna. - Megrázva, némán állottunk mindnyájan, csak kézszorításait érezve. - Én távolabb állék tőle: de ő engem is megpillanta ’s a’ körűlállók fejei között nyujtá felém jobbját; - sokáig, igen sokáig szorítá oda nyújtott jobbomat - ’s kiment. Mindnyájan kisértük.”651 Az ítélethirdetés után Wesselényi több barátja is elhatározza, hogy megpróbálnak csatlakozni a budai oldalon az elítéltet a kaszárnyaépületbe kísérő ügyvédhez és katonákhoz.652 Az összegyűlt kis csapat az este során számtalanszor kinyilvánítja a Wesselényivel való szolidaritását és vállalja az ebből következő kockázatot.653 A dunaparti várakozás feszült pillanatait, beszélgetésüket, váltakozó benyomásait, az este különös hangulatát szinte riportszerű közvetlenséggel írja meg Bártfay: „Nagyobb csoport sötétedék a’ pesti parton velünk szemközt, levonula a’ jégre ’s mindinkább közeledett felénk a’ közelebbi ösvényen. Kelemen azt mondá: jönnek, mert elől katonákat is látok. - Tehát csak ugyan katonák vevék körűi - gondolám; az felesleg; attól bizony megkímélhették volna. - Azonban csalatkozánk. Két katona csak történetesen jött a’ fekete öltözetű csoporttal, ’s minden fegyver nélkül. - B[áró]. Wesselényit még csak katona tiszt sem kiséré által, hanem 648 1 839. február 9. 649 1 839. február 9. - Lásd még Bezerédj szerepéhez az 5.3. Az ítéletet közvetlenül megelőző időszak eseményei (1838. január - március) és a 6.1.2. Követválasztás Bars és Tolna megyében című fejezeteket. 650 Erdmann 2004, szerk. Erdész - Á. Varga, I. m., 22. 651 1839. február 9. 652 Mások is ugyanerre a gondolatra jutnak. - 1839. február 9. 653 1 839. február 9.
