Kalla Zsuzsa (szerk.): Bártfay László naplói (Budapest, 2010)
„MIVÉ EGYKOR TALÁN LEHETNI ÁLMODOZTAM" A NAPLÓK ÉS BÁRTFAY - 5. Wesselényi Miklós pere a naplóban (1838. január - 1839. február)
5. WESSELÉNYI MIKLÓS PERE A NAPLÓBAN (1838. JANUÁR - 1839. FEBRUÁR) 569 5.4. Az ÁRVÍZI HAJÓS (1838. MÁRCIUS-ÁPRILIS) Az 1838 tavaszán a Pestet sújtó árvíz cezúrát jelentett a politikai életben is. Wesselényi közismert szerepéről saját maga készített visszaemlékezést, a vele történtekről viszonylag keveset jegyez fel Bártfay naplója. Az indulás, a mentés megkezdésének pillanatairól számol be. A helyszín ekkor még Bártfayék külső Üllői úti háza, a Károlyiak majorja, Wesselényi szállása: „Bjárój. Wesselényi Miklóst már itthon találtam. Ő valamivel korábban hagyá el a’ színházat. Velünk vacsoráit valami keveset. Annakutána mindjárt átküldött a’ köztelekre, hol lovainak istállója volt, egyet megnyergeltetett, és ellovagolt az áradás’ jelenségeit, irányát, terjedését a városon mindenfelé vizsgálandó. Azt mondá, majd hírt hoz ha visszajő.”595 A Kisoroszinál megrekedt jég ugyanis már két hete megindult a Dunán, de ezen a napon, március 13-án szakította át a mögötte felgyülemlett víztömeg a torlaszt. Vácot teljesen elpusztította az árvíz. Este kilenc órakor szakadt át a pesti gát, s nem sikerült többé útját állni az árhullámnak. Wesselényi visszaérkezésekor elmesélte, hogy a belvárosban már a lova hasáig ér a víz. Nevelt lányait és a tönkrement Tánzeréket súlyosan beteg gyerekükkel azonnal Bártfayékhoz viteti: „Helmeczyhez mentem, s tőle megtudtam, hogy a gyermekek s Bártfayék nem nála, hanem Károlyi György belső házánál vannak.” A váci töltés éjféli átszakadása után meggyőződik róla, hogy apad a vízszint, nyugtatgatja környezetét és maga is lefekszik aludni. Március 14-én hajnalban, miután lányait biztonságba helyezte, már reggel 5 órakor elindul a bajba került embereket menteni. Este 7 óráig folyamatosan a csónakjában van, és a belvárosban, majd a Ferenc- és Józsefvárosban segít a rászorulókon. A víz nemsokára átszakítja a soroksári nagy töltést. Wesselényi 15-én hajnali öt órakor tér vissza Bártfayékhoz, akik addigra már elvesztették otthonukat, s a belső palotában húzzák meg magukat.596 Ezen a napon tetőzik az ár a palotánál: „György már átment Budára. Azonban a víz untalan nőtt, s vele nőtt a menekedettek rémülése; ezen épületben is hasadékok mutatkoztak kivált azon a részen, ahol Tánzerék s gyermekeim voltak. Ezekkel lenni is kötelességemnek ismertem, de kötelességemnek újra segíteni s menteni menni.”597 Az áradás végre 18-án vonul le, Bártfay naplóbejegyzései hosszú szünet után folytatódni kezdenek, de a magát a mentésben kitüntető Wesselényi neve csak nagy sokára tűnik fel, mivel a hatóságok március 21-én közük vele, hogy pesti tartózkodása nem kívánatos, és továbbiakban is távol kívánják tartani az újjáépítési munkálatoktól.598 Szintén figyelemre méltó, hogy Bártfay nem emlékezik meg arról a két héttel későbbi színházi estéről - noha jelen van -, amikor barátja, Vörösmarty versét, Az árvízi hajóst Laborfalvi Róza háromszor egymás után mondja el a színpadon, a közönség kitörő lelkesedése közepette.599 595 1838. március 13. 596 Jenei László, I. m., 192. 597 Uo., 193. 598 1838. április 16. 599 Vörösmarty verse a következő megjegyzéssel jelent meg az Athenaeumban (1838. május 3., 556.): „Szavalta a pesti magyar színházban április 21. 1838. Laborfalvi Róza.” - 1838. április 21.
