Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)

F.ISEMANN GYÖRGY

mégpedig úgy, hogy a vonatkozó metaforák nyelvét - mintegy a tízes-tüzes váltás tükörképeként — visszafordítja a metonímiák nyelvébe. A művelet humanista szempontból - az emberközpontúság igézetéből - tekintve roppant veszélyes. A humanizmus antropomorf látásmódja a természet és az ember olyan párhuzamán alapul, melyet a totalizáció metaforikus alakzata vél biztosítani. Paul de Man sok esetben kétséges megállapításai e téren helytállón emelik ki, hogy a nyelvi esetlegességek — hozzátehető: a kifejezésnek a nyelvtől létesített határai mint a szubjektum által befolyásolhatatlan lehetőségek - a metonimia olykori véletlenszerűségében, a jelentések egymás mellett elhelyezkedésének előzetes ellenőrizhetetlenségében és a nyelvi anyag spontán érintkezésében érvényesülhetnek leginkább.12 S amennyiben egy szöveg a maga metonimikus alakzatait metaforikus jelzésekből vezeti le (vagyis egy „kizsákmányoló” demetaforizációnak szolgáltatja ki), különös erővel dekonstruálja a szubjektum kartéziánus képletét: megtartja emlékezetében az antropomorfizáció nyomait, de éppen ezekből kiindulva rajzolja át fantasztikus módon az emberi arcot és testet. Cholnoky Viktor novellájának identitásképzése mindemellett a késő modernitás individuumkritikájának irányába is mutat, azaz hagyomány és egyéniség viszonyában exponálja a nyelv megkerülhetetlenségének ezúttal a metonimikus tropológiával kikényszerített formáit, szembesítve az egyéni arcadás metaforikus alakzataival.

Olivér ugyanis a ravatalon fekszik vára lovagtermében, mellette őseinek jelképe, Olifant, az elefántagyarból faragott kürt, ,,[h]ogy a halála is megmutassa születését”. A halott tehát francia származású, egyik őse a „nagy Roland lovag, a legendás hős”. A család Kálmán királytól kapta doná- cióba a földjét, mely a veszprémi püspök birtokával volt határos. A tulajdonosok között évszázados harc és jogvita folyt a birtokokért, míg végül Bulcsú püspöknek sikerült szinte mindenéből kiforgatnia Olivért. Bulcsú pedig, a Vérbulcsú nemzetség leszármazottja, miként a neve mutatja, „[pjogány, kemény ember volt”, személyisége nem a keresztény, hanem a pogány kori őseire hasonlított. Mindkét szereplő esetében feltűnő tehát egy kulturális áthelyeződés, illetve csere hangsúlyozása: Olivér családja franciából lett magyarrá, Bulcsúé pogányból kereszténnyé. A változás a testükön is kifejeződött: a pátriárka külsejű Bulcsú püspök hófehér haját és