Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
FANTASZTIKUM ES MÉDIUM szakállát gyűlölte Olivér a legjobban, mivel neki hatvanesztendős korára is „szögbarna” maradt a haja, fején „olyan idegen, olyan nagyon borzalmas volt a sötét fürt”. A kulturális identitások jelölése tehát keresztezi-ellentétezi egymást, s ezen mozgásuk átlép az egyéni identitás határain.15 Az ősz haj metaforikája - a püspöki-pátriárkái külső - ráíródik Bulcsú testére, s a pogány kori múlttal magyarázott harcias mentalitással, vagyis az ellentétével érintkezve lesz sikeres, míg a legendás Roland utódjának, Olifant birtokosának a haját, számára is elviselhetetlen módon, a vereségek miatti bosszú érzése(!) nem engedte kifehéredni. A hagyományok és a kultúrák metaforái tehát a testjelek metonímiáiként kerekednek felül az identitások egyéni horizontján, s alakítják ki a pogány magyar múlttal rendelkező győztes és a francia keresztény múlttal rendelkező vesztes arculatát és sorsát. A történelemnek, az időnek, a kulturális hagyományoknak ez az egyénfölötti nyelvi hatalma eszerint sem a jelképek metaforikus totalitása, hanem váratlanul és kiszámíthatatlanul átrendeződő metonimikus temporalitása (immár alle- gorézise) szerint bontakozik ki. Amennyiben viszont az egyénfölöttiség tropológiája metonimikus karakterű, legalábbis a metaforák defigurálásának irányába mutat, akkor a metonímiák egyéni intenciójú alakítása képtelenségnek nevezhető - azaz csak fantasztikumként vizionálható, a képzelőerő irracionális működéseként. Nem túl nagy leegyszerűsítéssel föltételezhető, voltaképpen hasonló vizionarizmusként írható le jórészt maga a szimbolizmus: a metaforák olyan metonimikus jellegű kezeléseként, mely a nyelv hatalmát érzékelve szükségképpen túllép a képek realitásvonzatán, látomásos sejtelmeket idéz, s ezzel az irrealitással tartja fenn egyúttal a „látó” szubjektumát. De nem akadályozhatja meg e szubjektum dekonstruálódását, leginkább akkor nem, amikor szimbólumait kénytelen kitenni az allegorikus olvashatóságnak (temporalitásnak), miáltal képzelőerejének produktumai a nyelvi hordozók (médiumok) tartalmaiként derülhetnek ki. (Ady költészetében olyan versek vallanak erről látványosan, mint a Jó Csönd-herceg előtt.) Vagyis a szimbólumok allegorikus olvashatóságát - napjaink interpretativ törekvését14 - a metaforikus nyelv mélyén rejlő és azt kifordító (ám egy mediális váltás által újra érzékelhető) metonimikus összefüggések kidomborítása is lehetővé teszi.
