Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Gellér Katalin: Ködlovagok, maszkok, fantázialények: Irodalom és képzőművészet találkozása a Ködlovagok című kiállításon

géniusza (1909) című festményén, bár egy régi képtípushoz tért vissza, amelyen az alkotó, költő vagy festő mellé vagy mögé helyezett szárnyas nőalak képviseli az ihletet és utal az író nagyságára, a női figura, Tichy nyomasztó nőképének megfelelően, uralkodik is a férfin. Jelentősek Tichy illusztrációi (például Hangay Sándor könyveihez), melyeket mára még a ködlovagoknál is elfeledettebb írók műveihez készített.

Az egység-gondolatot képviselő szimbolizmus mindenütt, így Francia- országban is, először az irodalomban jelentkezett. Ezzel szemben nálunk, a nagy művészeti centrumokban, Párizsban és Münchenben tanuló művészek alkotásaiban, más tendenciákkal, stílusokkal szorosan összefonódva hamarabb gyökeret vert, mint az irodalomban; de a mozgalom hazai, 1906 körüli csúcspontja és hosszas utóélete már egybeesik az irodaloméval. A századvégi képzőművészet irodalmiassága és líraiságra, zeneiségre való törekvése kezdetben nem magyar költők, írók vagy képzőművész-elődök inspirációját jelentette. Gulácsy Lajos vagy Kacziány Aladár Dante figuráját és hőseit megfogalmazó munkáiban a költészet és a kép kapcsolata az angol preraffaeliták követését (Dal a rózsatőről, 1904) mutatja. A zeneiséget tekintve Gulácsy alkotói példaképe az angol festők mellett Verlaine és költészete volt (két portrét is festett Verlaine-ről). A preraffaeliták nyomán indultak el a gödöllői művésztelep alkotói is, jóllehet jelentős a különbség az utóbbiak irodalmiassága, a századelő vallási, fdozófiai eszméit megjelenítő eszmeközpontúsága és Gulácsy szimbolizmusa között.

Még ha leírhatók, összegyűjthetők is a szimbolizmus jellegzetes témakörei, egyedisége épp a történet háttérbe szorításában, a narrativitás helyett a pszichológiai feszültséget magába sűrítő állókép bevezetésében, a hangulat, a zeneiség uralmában jelentkezik. Horatius „ut pictura poesis”- elve gyakran jelen van, de a kiemelkedő művekben háttérbe szorul a kép szuggesztivitása mögött. Nagy Sándor szerint a zene kizárja a külső világot, növeli „befelélátásunk”, egyenesen a lélekbe, a „vakok [...] misztikus szférájába vezet”.17 A századelő műveiből kiolvasható eszmeközpontúság nem csupán a társadalmi, filozófiai témák előtérbe helyezését vagy a művek irodalmiasságát jelentette, hanem a jellegzetes témáknak és az azokhoz fűződő érzelmeknek saját művészeti eszközökkel kifejező, azaz stilizáló megjelenítését, az absztrakció előretörését. A felület ritmizálásából, struk