Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Gellér Katalin: Ködlovagok, maszkok, fantázialények: Irodalom és képzőművészet találkozása a Ködlovagok című kiállításon
KÖDLOVAGOK, MASZKOK, FANTÁZ1ALLNYLK turálásából bontakozik ki a mű „témája”, szimbolikája. Nagy Sándor szavaival: a „képírás [...] a benső világunk vonalas hullámzásában, a zenére emlékeztető ritmusában ringatja lelkünket”.'8 A művészek társkeresése a legközvetlenebbül a könyv- és folyóiratillusztrációban és a címlapokon, illetve a könyv médium szerepének megváltozásában jelentkezett, ami külön dolgozat témája lehetne. A Hét művészeti kritikái, Kiss József verseskötete a nagybányai festők illusztrációival a kiállításban csak jelezni tudta a sokszínűséget, például a képzőművészeti modernizmusnak az írók által támogatott jelentkezését. A rajz zenévé és költészetté válásának törekvését, a vonal bonyolult érzelmeket és gondolatokat is kifejezni képes erejét - az értelmezési és észlelés módok megváltozásának köszönhetően - a leglátványosabban azok a grafikai albumok valósították meg a képzőművészetben, ahol a sokáig másodlagosnak tekintett illusztráció kiszorította a szöveget. 1908 és 1910 között négy, a magyar grafika önállósulását jelző rajzalbum jelent meg: Kozma Lajosé (Utolsó ábrándok. Melódiák, 1908), Sassy Attiláé (Ópium-álmok, 1909) és Tichy Gyuláé (Egy tusos üveg meséi, 1909), valamint Erdei Viktor Eros immaterialis című kötete. Különböző, a korszak íróit is foglalkoztató témák, az évszakok változása, a falu és a város ellentéte, a kábítószerek vonzása, az erotika szerepe is megjelenik bennük. Alkotóik hittek abban, hogy a kép és a szöveg egyenrangú, a kép „olvasható” lesz a vonal kifejező ereje révén. A történetmesélő, illusztratív grafikával szemben egyedül a rajzoló kézre, a Walter Crane-i „vonalak nyelvére” bízták gondolataik kifejezését. Tichynél megjelenik a vonalat húzó kéz ismert szimbóluma is, jelezve, hogy gondolatainak, érzelmeinek közvetlen megjelenítése és a rajz technikájában, módszerében rejlő lehetőségek kibontása egyaránt a művész céljai közé tartozik. A szimbolizmust tehát a saját eszközökben rejlő lehetőségek kibontása jellemezte, ami a kapcsolatkereséssel egyidejűleg a paragonék hagyományára emlékeztetve a művészetek egykori vetélkedését is újraélesztette. A kép az irodalom legsajátabb területén, a grafikai és a könyvművészeti eszközökben rejlő lehetőségek elmélyítésével „győzött”, vette át a szó, a szöveg funkcióját. Az átválthatóság, a képzőművészet anyagában jelentkező irodalmi tartalom is a különböző médiumok új, közös jegyeire irányítja a
