Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Gellér Katalin: Ködlovagok, maszkok, fantázialények: Irodalom és képzőművészet találkozása a Ködlovagok című kiállításon
KÖDLOVAGOK, MASZKOK, FANTÁZIALÉNYEK képe, mely éles realizmusa ellenére az arcok fémes, maszkszerű megfestésével szinte kényszerít, hogy a felszín mögé nézzünk, a látványon túlra, a lélek vad, ismeretlen mélységeibe. A vastagon és egyenetlenül felkent, különböző vastagságú rétegekből kibontakozó sebhelyes, meggyötört arcok egységes, barnásvörös háttérből emelkednek ki. „Van egy rozsdavörös, barnás, piszkos-vörös, amely a legnagyobb mértékben izgatja az idegeket. [...] Önkéntelenül is a legösmertebb állati anyagokra emlékeztetnek...” - írta a festő.ls Öreg ember (vagy Önarckép, 1914 körül) című festményén a képfelszín szintén önálló életet él, a könnyedén felvázolt alak fejét sugárkéveként veszik körül az apró fehér ecsetvonások, mintha érzelmeinek, gondolainak kivetülései lennének - összegzés, ars poétika, látomás. A szecessziós mesterek dekoratív vonalharmóniákban, pasztelles színharmóniákban fejezték ki egység-élményüket, voltak, akik a különböző létformák vegyítésével, metamorfózisok sorával dolgoztak. Nagy Sándor fantáziarajzain különleges keveréklények, pillangónők, gyertyaemberek jelentek meg már az 1900-as évek legelején. A növény- és állatvilág formáinak az emberi testtel való összekapcsolásában gyakran emberi bűnöket, illetve különböző embertípusokat jelenített meg. A látszathasonlóság alapján párosított testrészek szokatlarisága feszültséget teremt, például az Arctest (1910) elnevezésű kompozícióján. Rajzai egy része antik gemmákon is megtalálható fantázialényekre, a Sándor-regény és Schedel Világkrónikájának képzeletbeli figuráira (mint a szkiapodok és a „fej nélküliek”) is visszavezethetők. Az egység-gondolat, az új eszmék és formák elfogadtatásért vívott küzdelem társ- és szövetségeskeresést is jelentett, s a legkülönbözőbb stílusformákban jelentkezett. A magyar anyagban tanulmányok sora foglalkozik a művészetek egységre törekvésével, azzal a több szinten jelentkező általános jelenséggel, hogy a regényírók festőhősöket választottak, színhasználatukat, metaforáikat festmények, szobrok inspirálták, illetve számos festmény alapja irodalmi mű volt.16 Néhányan több műfajban is kipróbálták erejüket. A kapcsolat keresését bizonyítják az írók és festők barátságából született portrék is, így Mednyánszky László és Rupert Bunny Justh-portréi, illetve Justh Zsigmond regénye Mednyánszkyról. Bródy Sándor Rembrandt- könyvében a kritika, joggal, önarcképet sejtett. Tichy Gyula Bródy Sándor
