Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
BKDNANICS GABOR Végtelen a puszta, Almokkal van tele, Almokat hint múltunk Hervadó levele. De ez álmokban van Jövő tettek magva, Álom s tettszomj van a Magyar szívnek adva.29 A reprezentált tekintet és a hagyományos poétikai eszköztárat működtetni igyekvő reprezentációs gyakorlatok igénye azonban csakhamar zsákutcába vezet, melyből a kivezető utat nem a szimbólumok irányában tapogatózó poétikai törekvés, hanem az összetettebb nyelvi artikuláció jelentheti. A nemzetkarakterológia poétikai hangsúlyozása mellett ugyanis ez, a Buda halálának nyitányát is megidéző szakasz úgy kívánja a romantikus természetképet felidézni, hogy közben a múlt helyett az álom alkotó- képességét viszi színre. Ahogyan azonban Aranynál a természeti elem (a levél) a metonimikus lehetőségek alapján idézi elénk az írás aktusát,20 úgy itt a szem és a hozzá kapcsolt álom hozza létre a látás és a vizionálás kettősségét. (A „múlt” „hervadó levele” persze itt összetettebb metafora, mert nem egyértelmű, a látványhoz mi módon kapcsolja az írás aktusát.) Ekképp pedig - a szöveg szemantikus utasításainak ellentmondva - inkább a századvégi modernség paradox időiségéhez lép közelebb, amely soha el nem érkezőként ismeri fel a múlt visszaidéző gesztusait, s a képeket afféle (ekkor nyilván még nem létező) moziélményként vetítik a pusztaság végtelen felületére. Itt is a köd válik azzá a közeggé, amely bár áthatolhatatlan, mégis lehetővé teszi a vizionált látvány megképződését. Egy későbbi verse (A puszta álma) is ezt a kiindulópontot választja, immár a kihagyásos poétikai eljárás hangsúlyos szerepeltetésével, a nap vakító fénye miatt nehézzé (vagyis atmoszferikussá) vált levegő érzékeltetésével:
