Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)

TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón

BI'.ONANICS GABOR

magunkat fedezzük fel azon kedélyhullámzásban, melyet a csak odavetett rajz, mint szuggesztív tényező lelkűnkben előidézett. Hangulatkeltő lesz a vonal akkor, ha a festményen inkább sejtet, jelez, mintsem az összes apró részleteket mutatja. Ilyenkor a képzeletnek tág teret nyit s az elnyomott részletek kiegészítése s az ebből eredő lelki öntevékenységünk gyönyörrel tölt el.”20

A hangulat mint alapvető interpretáns a vázlatos szerkesztés egyéni kiegészítéséért válik felelőssé. A materiális feltételek nem egyszerűen megfelelnek az elemek szubjektív (lelki) feldolgozásának, hanem csak abban az esetben válnak hatásossá, ha a személyes appercepciót aktivizálják. A tájfestészet szuggesztív alkotórészei a hangulat fiziológiai szabályozó mechanizmusának segítségével érik el azt a közös eredményt, melyet a kidolgozatlan részletek atmoszferikus elnagyoltsága és a befogadó alkotótársi tevékenysége hoz létre. Tehát nem felismerjük a tájat, hanem felfedezzük, illetve felépítjük, ennélfogva a táj az objektív valóság mellett az individuum feltérképezését is prezentálja. Az atmoszféra mint médium épp e kölcsönösség érdekében közvetít. Képek és észlelésük közé azonban egy újabb érzékszervi kapcsolat is bekerül, a zenei hangé, mely épp a közvetlenség és művésziesség par excellence jelölőjévé lépett elő a 19-20. század fordulóján:

„A tájfestészet nagy, ritka vonzó ereje s szinte megdöbbentő igazsága azonban a színben keresendő s e tekintetben a XIX. század második fele igazán korszakos hatású volt a festészet többi ágaira. A tájfestők voltak első sorban azok, akik a »plein airt« fedezték föl, kik a fényes napvilágot a vászonra merték vetni s amiről a megelőző korok nem is álmodoztak, az ma valósággá lett: öntudatosan használják a fényt s ezerféle változásait a legsötétebb éji homálytól a legragyogóbb levegőrezgésig. Ezzel új utat nyitottak összes emberi vágyaink megnyilatkozására s e téren várható még a legnagyobb fejlődés, mert nemcsak egyéni törekvéseink, hanem az emberiség közös világnézete arra vár, hogy hatalmas, harmonikus tájképekben méltó kifejezést nyerhessen. [...] A színtől elválaszthatlan a tájfestészet harmadik lényeges alkotórésze: a színárnyalat, melynek változatos alkalmazása hathatós felébresztője lehet a hangulatnak. Véleményünk szerint a színárnyalat úgy