Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - IRODALOM ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET TALÁLKOZÁSA - Bednanics Gábor: Impresszió, kép, szókép: Képzőművészet és költészet párbeszéde a századfordulón
BEDNANICS GÁBOR tehát - bármily sajátságosán hangzik is - színnel, vonallal, tónussal is gondolkodni, nemcsak fogalmakkal. Éppúgy, mint ahogy a vérbeli zenész zenei elemekkel, a vérbeli matematikus matematikai elemekkel gondolkodik.”17 A műalkotás azonban épp ennek a sajátosságnak köszönhetően hagyja el a természetesség allűrjeit. Nem a természet utánzása, hanem a művészet (természetben is azonosítható) anyagának egyedi, újraértett használata válik fontossá: „Látjuk ezekből, hogy a képtárgy Mednyánszkynál igazán és hamisítatlanul festői, semmi köze a reflexióhoz, az irodalomhoz, szűzen festői. De fejtegetésünkből talán kiviláglott az is, hogy Mednyánszky nem puszta utánzója a természetnek, hanem az ott látott jellemvonásokat a maga akarata szerint alakítja. Ebből folyik stílusa.”18 A mimetikus kód feltörése egy közvetlennek tételezett művi világ esetében pedig az irodalmi szövegről való gondolkodásra is hatással lehet. Ha ugyanis a képek is áttételek útján jelennek meg számunkra, a nyelvileg megképzett alkotások is alapelemeik, a szavak és - még tovább bontva - a jelek segítségével szimulálják a gondolat érzéki közvetlenségét. A tájfestészet mellett annak irodalmi megfelelője, a tájleírás is az éndimenzió felől karakterizálódik. Még Szana Tamás is - aki pedig irodalom- és művészetkritikusként nem éppen a modern esztétikai nézetek képviselője volt - a szubjektív alakítás képességét hangsúlyozza. Igaz, ezt kissé romantikus attitűddel a festő vele született képességének tulajdonítja, ám mikor a festészet saját nyelvének hangsúlyozását jelenti be, nem a köny- nyed egymásba fordítás lehetősége mellett szavaz, inkább a látás és az azt konstituáló összetevők differenciáló potenciáljára hivatkozik: „A valódi művész [...] nem azért fest tájképet, hogy ilyen vagy olyan fákat, cserjéket, sziklákat, vizet vagy égboltot másoljon; hanem, hogy a mezei nyugalom után érzett vágyakozásnak, a szívet betöltő melancholiának, a nyugodt összhangnak, az ideális szépségnek adjon kifejezést a maga sajátos nyelvén. A művésznek nem másolni, hanem tolmácsolnia kell a természe
