Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Dancsecs Ildikó: A „látvány” poétikája a századforduló novellisztikájában (Gozsdu Elek: Őszi eső)
A „LÁTVÁNY” POÉTIKÁJA A SZÁZADFORDULÓ NOVELLISZTIKÁJÁBAN A megidézett metaforák a novella második felére már nem csupán a hősök lelki rezdüléseinek kivetülését vagy megragadhatatlan érzelmi tartalmakat személyesítenek meg, hanem determinálják a főszereplők megszólalásait, jellemábrázolásuk (talán) legfontosabb szegmentumait is. Ha kitekintünk Paul Ricoeur metaforaelméletének két központi fogalmára, a metaforikus megnyilatkozás és narratív identitás terminusára24, akkor az arisz- totelészi mimézisz és poézisz összekapcsolásával a metaforikus folyamat maga a „beszédforma sajátosságait és megértés/megélés egyediségét összekötő aktus”25 lesz, a metaforának* predikatív, igei funkciót tulajdonítva. Egy irodalmi alkotásban így - szemben a köznapi beszéddel - nem az válik fontossá, hogy ki mit mond, hanem az, hogy mindennek milyen nyelvi formát biztosít, vagyis „hogyan mondja”. A kimondás (beszédaktus) által ismerhető meg az, hogy „miként van és létezik”, vagyis a szöveg szemantikája által nyeri el narratív identitását: „az elmesélt történet saját (nyelvi) egységét építve építi ki a szereplő (nyelvi) identitását”26. Gozsdu novellájában Lili hevesen szól, Géza viszont üres szavakat ismételget (Már nem elég Lili?; Nem! Nem Lili!; De Lili!; De Lili, az istenért! Édes Lili; Egyedül Lili stb.), majd gépiesen cigarettára gyújt. Lili heves kitörése a változtatás igényét jelzi, ám, úgy tűnik erre már nincs lehetőség. A kitörésnek egy rezignált kijelentése vet véget: „Félek az öröm- telen élettől. Nem akarok élni!” Ezután a tűz - mint Lili múltjának jele - még egyszer visszatér, mindketten tehetetlenül szemlélik: Lili mereven néz a kandalló tüzébe, amely éppen kialvóban van, Géza pedig cigarettája parazsát bámulja. A beszéd a változás reménye nélkül lehetetlenné válik Lili számára, némán ül, mígnem a komorna behozza - az állandóságot jelképező - „ezüsttálcán” a holnapi déjeunner-tervezetet. Erre, „mintha álomból ébredt volna, fölpillantott” és „arca mind derültebb lett”. Mintha a menü összeállítása pótolná azt, ami egyhangú, üres életükből hiányzik; Géza kicserélteti a menün azt, amit üresnek tart. Lili pedig végül felveszi Géza egyhangú, semmitmondó beszédstílusát, mint ahogy az elején átvette az ősz, az eső jegyeit. Az ablak szemiotikáját a szem szó ismétlődése váltja fel. Míg az elején kinézve az ablakon interiorizálja a kinti világot (lecsorgó esőcseppek, sírni szeretne), most Géza ül vele szemben, szemrehányást tesz neki, majd amikor rádöbben, hogy a változás nem lehetséges, lesüti a szemét.
