Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Dancsecs Ildikó: A „látvány” poétikája a századforduló novellisztikájában (Gozsdu Elek: Őszi eső)
122 DAXCSECS Il.DIKÓ amely révén megérthető Lili helyzete. Az elbeszélés így nem leír, hanem a tapasztalat artikulációjára képes nyelvet teremt. A szöveg metonimikus összefüggésrendszere pedig azáltal szűnik meg, hogy létrejön egy homológ metaforasor, és a költői alakzatok kezdenek beszélni. Ezt a fajta „lirizá- lódást” pedig csak fokozzák az ismétlődések, amelyek a szövegegész viszonylatában másodlagos tartalmak hordozóivá válnak. Az, hogy az őszi eső - akár a férjéhez való viszonya - rátelepszik Lili lelkére, a szöveg több pontján bomlik ki metaforikusán. Ilyen egyfelől a szem, látvány és az ablak szemiotikái összekapcsolódása. Lili kitekintve az ablakon a szürke eget látja, a „sűrűn szitáló apró esőcseppeket”, amelyek „összefolynak a szemben levő kis háztető palatábláin”, továbbá azt, hogy az „aprószemű eső csak esik, esik szüntelenül”. Ez a látvány juttatja el oda Lilit - a következő mondat végén - hogy „nagyon szeretne sírni”. Majd leverten visszaül a „színgazdag szőnyeggel leborított díványra”, úgy érzi, valami nyomja a lelkét. A külső világ interiorizálódásával a megidézett metaforikus környezet szemantikáját az elbeszélés kiterjeszti a szöveg egészére, és így „a költői textus minden mástól eltérő motivációs rendű történetet, szüzsét, jelentésformát, műfajiságot és szubjektivitást teremt”22. Az egyhangúan hulló eső analóg az egyhangú, „álmok és viharok” nélküli élettel. A monoton élet ijesztőbbé válik, mint akár egy nagy vihar. Ezt a monotonitást az elbeszélés struktúrája is megjeleníti. Egyes mondatok akár ötször is előfordulnak ebben a rövid szövegben (pl. esik az eső változatai) vagy mások kiazmatikusan ismétlődnek. Az elbeszélés tehát prezentálja is azt, amit elbeszél, a narrá- ció is felveszi az egyhangúan hulló eső ritmusát. Miután pedig az olvasó azonosítja a két idősíkot (Lili múltja és jelene) és ebben a két személy metaforikus összekapcsolódását, megérkezik Géza és elkezdődik kettőjük párbeszéde. A narrátor funkciója a minimálisra korlátozódik, a szereplők beszédének csupán kontextust ad, közvetetten módon mutatja be a belső nézőpontokat,23 és továbbviszi a már megalkotott szemantikai oppozíciót: ahogy Géza belép a szobába, Lili a kandalló mellé ül - a kandalló múltbeli jellemének egyetlen megmaradt attribútuma. A kandalló tüze - szoros összefüggésben Lili személyiségével - vizuálisan is meghatározza a novella „hangulatiságát”, mivel ez az egyetlen fényforrás az egész megjelenített térben. A kandalló tüze azonban a novella végére kialszik.
