Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Dancsecs Ildikó: A „látvány” poétikája a századforduló novellisztikájában (Gozsdu Elek: Őszi eső)
A „LÁ TVÁNY” POÉ TIKÁJA A SZÁZADFORDULÓ NOVELLISZTIKÁJÁBAN 121 Az imént vázolt metaforikus szituáció érvényességét csak fokozza Lili helyzetének és múltbeli jellemének leírása. Lili múltbéli attribútumait alapvetően a tűz jegyei jellemzik, amelyek folyton összekapcsolódnak az ősz színeivel. „Barna haja fénylett”; „fekete szeme ragyogott"; „tüzes fekete paripáján” lovagolt. Most azonban nem festette ki magát, nem sütötte fel a haját, fekete ruhát vett fel, és a tűzből mára csak „égetőkínos vágy” maradt. Ennek felidézése vezeti el Lilit az első súlyos felismerésig. „Égető, kínos vágyat érzett valami után, amit megszerezni nem tudott. Elégedetlen volt és elkeseredett. Haragudott az esőre és azt kérdezte önmagától, hogy hát tulajdonképpen miért is van ő a világon, mikor ez a kegyetlen eső kétségbeejtő egyformasággal csak esik, esik. Úgy érezte, hogy őt senki nem szereti, s hogy ő sem szeret senkit.” Látszólag Lili az esőt hibáztatja szomorú életéért, azonban a következő bekezdések a múlt-jelen oppozíció létrehozásával még pontosabban mutatnak rá arra, hogy az eső és a férj metaforikusán összekapcsolódnak. „Valamikor régen, mikor még nyájasan, melegen sütött a nap, mikor még szép és illatos volt minden kis virág, erre nem gondolt; akkor úgy képzelte, hogy ő mindenkit szeret, s hogy őt mindenki szereti. Akkor talán ilyen kegyetlen, hideg eső nem is esett.” Ez pedig a legfontosabb összekapcsolás: felidézi fiatalkorát, amely minden szempontból éppen az ellentéte a mának. Ezután a felidézés után teszi fel a kérdést - látszólag teljesen motiválatlanul -, hogy „Hogyan is lett ő a Géza felesége?”. „Hideg, ködös, bús őszi nap volt akkor is, mikor a próbákat tartották, és mikor megismerkedett Gézával.” Az esős őszi napok tehát azóta léteznek, amióta megismerte a férjét, így azok elválaszthatatlanul összekapcsolódnak Géza alakjával. Az allegória pedig ott bomlik ki, amikor a felismerések után a narrátor az eddig használt metaforák összevonásával beszéli el eddigi életüket: „A nyár elmúlt és nem volt forró. Hűvös, kellemes, üde nyár volt ez viharok nélkül, álmok nélkül való élet, telve szórakozással és apró örömökkel. Egy szép paripa, egy elfogott róka, egy kedves ruha, egy kellemes férfi vagy asszony társasága, egy ízletes válogatott menü teljesen kielégítette a napi igényeket és így szépen, okosan megérte a negyvenedik évet.” A színek metaforikus sűrítése illogikussá teszi magát az elbeszélt cselekményt, lirizálja azt, és ezáltal jön létre a novellának az a metatörténete,
