Palkó Gábor (szerk.): Ködlovagok irodalom és képzőművészet találkozása a századfordulón, 1880-1914 (Budapest, 2012)
TANULMÁNYOK - KÖDLOVAGOK - Eisemann György: Fantasztikum és médium (Cholnoky Viktor: Olivér lovag)
KISKMANN GYÖRGY története - ennek egyik esete, hogy a fantasztikum érzékelése egyre inkább elfelejtkezik annak a nézőpontnak (médiumnak) az esetlegességéről, mely a világot irreálisnak mutatja. A fantasztikus hétköznapivá, az abnormális normálissá áttűnésének klasszikus példája Az átváltozás. Franz Kafka elbeszélése ilyen értelemben arról szól, hogy teljes mértékben irreális első mondata a cselekményben később elveszti rendkívüliségét, és a benne foglalt állítás egyre inkább a mindennapok realitásához fog csatlakozni. Csak a kiindulás irreális - a fikció tudomásul vételét követően a többi már merőben hétköznapi tapasztalat, ezért nevezhető a szövegezés abszurdnak. Megszűnik benne a normális és az abnormális eldöntetlenségének a játéka, kioltódik a nyelv jelentésképző (humboldti) energiája. „Az a féreg nem Gregor” - hangzik a családtag megfellebbezhetetlen ítélete az átváltozás alanyáról, megtagadván magát az átváltozást. Ahogy a nyelv anyagiságának technicista szemlélete sem ismeri az információ tartalmi átváltozásának eseményét, csupán mediális áthelyeződését. De az átváltozásról mégis tud a mindezt közlő nyelv, éppen azzal, ahogy elbeszéli Gregor Samsa történetét: a sztori elbeszélése egyetlen pillanatra sem felejti el első mondatát. A szöveg így folyvást emlékezik önnön eredetére. Kosztolányi Dezső (idézett előszavában) a fantasztikus novellát a 20. század népmeséjének nevezte, s Kafka művei közismerten szoros összefüggést mutatnak a narratív formák olyan alapsémáival, mint a mese és a példázat. Nincs epikus műfaj, amely ezeknél jobban kifejezné a narratívák azon belső rendjét és nélkülözhetetlen kohézióját, melyet Todorov (strukturalista horizonton) a következőképp jellemzett: „minden elbeszélés mozgás két hasonló, de nem azonos egyensúlyi állapot között. [...] Az elemi elbeszélés tehát két típusú epizódot tartalmaz: az egyensúlyi, illetve a nem egyensúlyi állapot leírását, illetve az egyikből a másikba vezető állapot leírását.”21 A mese és a példázat alighanem a legnyilvánvalóbb kifejeződései ennek, míg a médiumok anyagainak merőben technikailag megragadott információáramlása valóban nem képes reflektálni erre: nincs emlékezete. Ezzel szemben az elemi elbeszélés „két állapotának” egybevetése az alkotásban és recepciójában csak úgy képzelhető el, ha a szöveg nyelve eleve archivál: memóriája az anyagtalan jelentések raktározására és továbbadására képes. Kafka művészetének szuggesztív ereje pedig nem kis részben az elbeszélés emlékezete és
