Turnai Tímea: Táncszerelem. Iparművészet és színház Gombár Judit pályaképében - Szcenika 6. (Budapest, 2019)

Az ollós tervezőről és a játékos egyensúlyról

Az ollós tervezőről és a játékos egyensúlyról Az 1960-as évek elején a Pécsi Balett estjeinek tánc­jelmezeit tervezte, festett, lyukasztott, egyedi tech­nikákkal kivitelezve. A táncelőadások mellett jelen­tős szerepe volt a tervezőnek az 1968. március 15-én Pécsett Tüzek címmel megrendezett ünnepi műsor­ban is. A Sík Ferenc rendezte Forradalmi Ifiúsági Napok jelmeztervezőjeként a Pécsi Balett, a Duna Művészegyüttes, az Illés együttes, valamint a köz­reműködő művészek - Almási Éva, Béres Ilona, Fü- löp Zsigmond, Inke László, Pécsi Sándor, Ronyecz Mária - öltözeteit tervezhette, miközben megis­merkedett az Operaház vezető tervezőjével, Forray Gáborral, aki a díszleteket jegyezte. Gyorsan, pontosan, nagyszámú szereplőre kellett elkészíteni a jelmezeket, fellépőket - kórus, tánco­sok, színművészek, az Illés együttes -, így az olló és a táncos testén történő utolsó simításokhoz minták és festékek is előkerültek a szabászműhelyben. Pár évvel később, az 1970-es évek közepén ismét ezt a módszert alkalmazta a kortárs balett mágusa, Mau­rice Béjart Mahler-estjére. „Egyik ébenfekete tánco­sán fehér dresszét vagdostam ki. Lassan körém gyűlt az együttes és felsikoltva jutalmazta a tevékenysé­gem nyomán kibukkanó fényes fekete bőr adta iz­I Man» HwMMuua llpufi S/o>tKn luamti h/tno«. faunra wni fats Mmsi Huensa«* MU Mittas 6« es» I araIn Pécsett, Úimecsekalján TÜZEK FORRADALMI IFIÚSÁGI NAPOK NYITÓÜNNEPSÉGÉT ÍSSTLSS, Pécsi Balett £r£T BM „Duna" Mii»észegyiittes !“£‘iSr" Pécsi Szimfonikus Zenekar ÂjfSÎL. pécsi Liszt Ferenc Kórus Illés Együttes Tüzek, az előadás színlapja, 1968. március 15. Forrás: Gombár-hagyaték. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom