Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)

23. szám

— 359 ­nem is: juxta alphabetum rá bökken. Továbbá azt is irja még a javaslat: „veszélyesen csalatik a szakértetlen emberiség, mert nem láthat a tudományosság czifra függönye a sebészi oklevél mögé, s bűnös is az egyszersmind, mivel a nép életének be­csét , s annak érdekét alacsonyítja le ; különbséget állítván föl élet és élet között, mintha a polgártársak munkás osztálya egyé­nei csekélyebb értékűek volnának a hazára nézve, más osztály­belieknél." Ebből tehát azt magyarázhatni, hogy az ártatlanok­ból gyilkosokat képeztek a munkás néposztálynak ; nem tudom, millyen lesz a köszönet. Mi sebészmesterek az átalános orvossebészi tanulmányok­ra nézve, még a következőket jegyezzük meg: 1-ör. A mester, ki szinte négy évet áldozott pályájára, mint orvos az övére ötöt; ki, a mennyiben az orvosnak előnye lehetne, miszerint például az élettant, a kórtant bővebben tanul­ta , szinte tanulván az anatómia, chirurgia, szülészet, elméleti és praclikai oldalát, a törvényszéki orvostant ugyanazon egy ta­nár alatt, és pedig két két évig, nagyobb tökélyre vihetve eze­ket, az orvosnak előbbi előnye aequale aequali tollitur. 2-or. A mi a sebészi physiologiát, éptant, kórtant, és más — az orvossal nem ugyanazon egy tanártól hallott — tanulmá­nyainkatilleti, igenis meglehet ugyan jegyezni, miként rövideb­ben *_) mint tán az orvos, de mégis mind azt, s ollyat, mint ő, tanultunk. De ám szinte ismét két évig, és nem sebészektől, hanem medicusokból lett tanároktól hallottuk azokat, s igy me­dicustól bizony csak medicusit kaphattunk és kaptunk is. 3-or. Mi illeti azon tanulmányokat, mikben részt nem is vehettünk, az nem egyéb mintegy esztendő alatt igenis könnyen elvégezhető studiumok , vagyis crystallographia , mineralogia , zoologia, botanica, cheniia. Hogy elvégezhetők egy év alatt, az mint a nap , világos s valami practicus dolog. 4-er. A nekünk nem tradált studiumokra nézve megjegyez­zük , ha nem kimeritöleg is, de ösmeretet szereztünk magunk­nak mint deák tanulók. De egyébiránt is nem kiegészítő részek­*) A compendiositás pedig még a prókátoroknál is existál, mert avégsőité­löszéken ördög bíbelődne a sok et caetera adjlcientnr vobis stb. Csak a dolog veleje legyen meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom