Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 4. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1848)
8. szám
— 123 — A szerző vizsgálatai következtében tehát a scggemelintők a dülmirigy mindkét oldal lebenyeit (Seitenk.ppen) egymás iránt nyomhatják, és igy a húdbocsátást a leghevesebb erőküdés mellett is gátolják, de ez csak gyorsan s rögtön történik, és csak különös inger következtében lehet összehúzódása huzamos, és ekkor szükségkép merevülést fogna eszközleni, midőn a véreres fonatokat, mellyek a vért a barlangos testektől kapják a dülmirigy külső felére nyomják , mint ez a mony merevedésnél történik , mit mi az előadott esetben nem tapasztalunk , nem tekintve , hogy az általa előhozott ellapulását a csőnek a kutasz könnyen legyőzhetné. Ezen különböző, a húdeső görcsét és innen származandó húdvisszatartéztatást kellőkép meg nem magyarázható körülmények után, megtekintésül még a húdeső-húdhólyag nyílása marad hátra. Hogy csukódik be a húdhólyag nyaka? Vagyon-e itten zárizom izmos összehúzódással jelen? A szerző vizsgálatai szerint a csukodás valóságos izom által történik, mellyet ő három rétegből állni talált, melly zárizomképen munkálódik. Ha csakugyan izgatottságát, lobosságát fogadjuk el a dülmirigy tájéka és a húdeső húdhólyag felőli nyílásának, ugy c zárizom mint minden lobos izom, vagy mellynek közelében a lob gyupontja vagyon, fog a görcs vagy feszültség helye lenni , és nagyobb vagy kisebb nehézvizellést föltételezni, melly keletkezési okánál fogva különböző. IIa ezen ok enged vagy kisebbül, ugy a visszaíartóztatás is engedni fog, ellenben folyton tartani, a míg a lob jelen lesz. Azonban a húdeső mélyebben fekvő részéni szorulások az izgás és lobaak mint folytonos okai tekintendők, melly utolsó ismét nevezetesen az igen jelentékes szűküléseknél az e feléi gyakori vizellési erőködést hátratartóztatni, és a kiállhatandó ellenzék arányához képest a vizelletet odajuttatni. A zárizom ekkor folytonos összehúzódásban lészen gyakran ollyannyira , hogy teljes hátrataríózíatást eszközöljön , mellyet helytelenül egyedül a szorulásnak (ulajdonítnánk. Ha ezt javítni akarjuk, ugy a húdhólyag görcse engedni fog, de ha ez hosszabb ideig tartana, és ezért a lob fészke maga a zárizom lenne, és szövete rostosra változnék által , úgy az izgás valóságos összehúzódást idéz elő, és becsukédása folytonos lészen, ugy hogy most már egy baj helyett kettővel keilend küzdeni. (Leonhardi.) Dr, Cs.