Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 12. kötet, 1-25. sz. (1847)

9. szám

— 132 — föltartóztathatlaiuil tágulásba megy által a vérmozgás meglas­súdásával, de az ezen kórszakban már bekövetkezendő elvá­lasztatai a savós folyadékoknak , vagy gyakran az edények szét­szakadása által bekövetkező vérömleny, az edények kiürülését föltételezik , s ez által a szabályszerű állapotot, s a savós kiiz­zadmányok és vérömlenyek fölszivatása által pedig a gyógyu­lást idézik elő. Illy móddal elenyészik a már gyakran tetemes vérbőség is egészen a nélkül, hogy a lobos pangásba menne által. Ebben rendesen képződékény kiizzadmányok támadnak, melíyeknek szilárd képződésekre van hajlamuk; a tökéletes el­oszlás tehát részint a megmerevült termény föloldozása és f.il­szivatásától függ, a mennyiben ez utolsó még az elválaszfáf megalvása előtt meg nem történt, részint pedig a pangás alatt a bajszáledényekben összetorlódott és összetapadt vérfekccsek föl­oldozása és mozgékonnyá tételétől. Ez utolsó akként történik , hogy az edények falait a kiizzadt savó endosinotice áthatja, mi által a vértekecsek hig folyadékba jutnak , s az íilerek fölma­gasztalt munkássága követköztében a visszerek kezdő nyílásai­ba nyomatnak. b.) Küzzadásba. A lobos pangás eloszlása s a megtámadt rész tökéletes hely­reállítása bekövetkezett kiizzadás után, a kiizzadmány mennyi­sége- s különösen pedig szerkezetétói függ. Ha a kiizzadmány savós s aránylag csekély mennyiségű megalvásra képes anyaggal (fehérnyc, rostonya) van ellátva, akkor annak fölszivatása a nyirkedények által minden nehézség nélkül megtörténik , a mennyiben a kiizzadt tömeg mennyisége esak csekély volt. A tetemes mennyiségű kiizzadmányok tete­mes sót életveszélyes zavarokat gerjesztenek a működésekben, mig a savós kiizzadmány fölszivatása mind az életmű s az ezt képező minden szövetek működésének elnyomása vagy gátlása következtében, mind pedig a kiizzadmány részéről a fölszivó edényekre gyakorlott nyomás által, többé vagy kevesbé aka­dályoztatik. Ennélfogva vizdag támad a sejtszövetben cs savós kiömlések az üregekben. A képzödékeny kiizzadmányok , mel­lyek a megaludni képes anyagok túlnyomó mennyisége által tün­tetik ki magukat, sokszor legyozhetlen akadályokat gördítenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom