Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 7. kötet, 1-25. sz. (1845)

2. szám

— 24 — termékeik iránt foglalkozásaik folyása közben vannak, rögzött eszméiket szélesztik el, s gondolataiknak egy bizonyos irányt adnak; ezen foglalkozással azon remény is össze van kötve, miszerint munkájik áldása részint reájok is hárámol, mi által szorgalmuk kétszereztetik , s roncsolt kedélyök isten s világ­gali kibékiilése alig érezhető módon elősegittetik. A legjelesb orvosok , kikkel e tekintetben szólottam egyértelmiileg erő­siték , hogy az emiitett foglalkozás többet segit az elmekó­rosok fölgyógyulásán mint valamennyi gyógyszer. Ezen meg­győződésnek már korábban kellett keletkeznie , minthogy az utósó időkben épült intézetek egyátalában nagy kerti s me­zei terekkel vannak ellátva. — A kerti s mezei munkák az által, hogy ezekben mind­két nemű betegek vehetnek részt, kétszeres fontosságúak lesznek. Ezenkül még más foglalkozásokra is fordíthatók , természetűk s tehetségük szerint, az elmekórosok ; számos intézetben a házi dolgok nagy részét n. m, a háztartáshoz szükséges fa fürészlése , hasitása , a ház s környéke takarí­tása, a konyhára kellő eleségek tisztítása, mosása, vágása, föl- s elhordása (Hamburg) az elmekórosok által végeztet­nek ; továbbá a fehérnemüket foltozni, várni, mosni , tég­lázni , mángorolni, jegyezni stb. (Genua); a betegek számá­ra házi s háló köntösöket, lábbeliket készíteni (Padua) ; vár­ni , kötni, csipkét verni stb. (Páris s több németországi in­tézetben) tartoznak ; továbbá különnemű kézmüvekre u. m. kosárkötésre, pépnmnkák készítésére, lószőrtépésre (Hei- ' delberg); vagy pedig az intézet sütői s mészárosi dolgokat is végeztet általuk (Hofheim). Ha az elmekórosok ápolása ezen ágát mélyebben tekintjük , egy elvet találunk ugyan benne , az elmekórosok ápolása s gyógyítása jobbítását ozél­zót, de nem találunk összhangzást a rendszerekben. Mert egy intézetben ez , másban amaz foglalatosságok gyakorol­tatnak , itt több , ott kevesebb szigorral ; itt egyedül a gyó­gyítás, ott a takarékosság vagy épen nyereség is czéloztatik. A rendszerek ezen kiilönfélesége gyakran az orvosok nézetei­ből is származik, de gyakian sajátságából, talán szükségé­ből is az intézetnek. De mindez menthető az intézetek kii— lönféleségénél. Új intézetek építésénél mindazáltal azon kel­lene lenni, hogy a testnek lélek is adassék, azaz, az elme-

Next

/
Oldalképek
Tartalom