Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, 3. folyamat 1. kötet, 1-26. sz. (1842)

14. szám

— 223 — a gondolkozni szerető, nem hebehurgya orvos összevetve a két kór lényegét, meg foghatja határozni; mellyik az előforduló esetben az alapbetegségül tekintendő ? s mellyik járulékos és csak másodszerepet játszó ? A mélakórt gyérebben bélyegzi félbehagyó nyomda (typus intermittens) mint a bószkórt; ugy, hogy amaz, minden legkisebb ok nélkül, rendetlenül vagy az évszak bizonyos résziben jő elő. Többnyire folytonos-engedő nyomdát (typus continuus remittens) szemlélhetni a mélakórban, melly rendetlen jobbára külső okok- s befolyásoktól függő enyhüléssel (remissio), s nehezbüléssel (exacerbatio) jár, és ez utóbbiak majd mindig reggel köszöntenek be, ugy, hogy a beteg almából fölébredvén legroszabbul, estve felé pedig jobban s könnyebben érzi magát (e tünemény rásztkórosaknál is gyakori). — Azonban az ellenkező eset sem példa nélkül való. Az enyhülés meg nehezbülés tartása s foka igen különböző, tiszta időköz (lucidum intervallum) a mélakór alsóbb lépeséin sokszor van , a konokság vagy megátalkodottságnál igen ritkán. Ha a mélakór nem valami tetemes fokra hágott, az enyhülés időközileg szembetűnő , vagy részletes elmeháborodásba átment: holtiglan tarthat a betegség, a nélkül hogy a test egéssége lényegesen szenvedne. Magasb fokai, minők: a kétségbeesés , konokság, életunottság huzamos!) ideig tartva kimerítik az életerőt, főleg az idegrendszert, és halálos kimenetüekké válnak, ha sem felgyógyulás, sem más valami betegségbe való átmenetel nem történt. A jóslatot főleg a betegség foka s tartása határozza meg; a bőszkórral összehasonlítva általában kedvezőbbnek mondhatni , ha az életveszélyt vesszük tekintetbe , — aggasztóbbnak, ha a meggyógyulást nézzük, mert a mélakór sokkal tovább eltarthat, a nélkül, hogy bírálati jelenségek mutat koznának. Bírálat igen ritkán tapasztalható ; a gyógyulás többnyire a kórjelek lassankénti fogyása s megszűnése által (per lysin) történik, jóllehet egyes esetekben hirtelen is visszakapja a beteg öntudatát. A felgyógyulás tökéletes voltát, főleg az elmúlt beteges állapot felőli tiszta, világos és határzott ismeret fogja meghatározni, ehez járulván még a beteg fesztelen, szabad , s nem erőltetett magaviselete s tartása, és előbbi tulajdoninak teljes visszatérte. Kórismétülésre való hajlam gyakran