Bugát Pál - Schedel Ferenc: Orvosi Tár, 3. évfolyam 9. kötet, 1-3. sz., Orvosi szókönyv (1833)
1833. Első füzet
2f> I. Értekezések, apróbb közlések, kivonatok. tüstént hozzam röppenték , 's ez még azon nap megjelent nálam. A' paraszt látásomra iszonyatos helyzetem miatt, mellyben fetrengék, nem kévéssé ijedt meg, és egyenesen azt nyilatkoztatta ki, hogy mivel már olly igen roszál volnék, orvoslását többé velem el sem is kezdheti. Azonban körüllévőimnek soká tartó rábeszélések 's biztatások után annyira mentünk a' paraszttal, hogy sympathicus orvoslását rajtam megpróbálni, magában végre még is eltökéllené; azon különös nyilatkozással még is, hogy arczámnak fájdalmát meggyógyítani ugyan egészen hatalmában van , de hogy többi testemnek egyébb nagy hibáit ő megorvosolni semmikép sem birván, azoknak gyógyítása orvosnak adatnék által. *) A* javos erre engemet komolyan kérde , ha én bizonyosan hiszem-e, hogy ő engem rokonszenves orvoslása által arczfájdalmamtúl megszabadíthat, miután én ezen kérdését ingenlettem volna, ő azt monda, hogy korlátolatlan életrendemen kívül bajom orvosoltatására semmiféle belső vagy külső orvosságot, sőt még allövetet sem adand. Az arczom szenvedő részén látott hólyaghúzó sem igen tetszett neki, mert, úgymond ő, orvoslásom alatt semmiféle sebnek sem szabad a' testen lenni; honnét azt azonnal le kelle vennem , helyét minél előbb begyógyítnom, — Ezennel javosom azt *) Milly jól érti Mrazsgazda a' charlatánságot! csak hogy tette nagyobbnak látassck, meg kéreti is magát; aztán meg másként is milly ravasz! magába térve gyújtsunk , gondolá , az ördögnek is lámpát, hagyjunk valamit az orvosnak is a' falatbul, mert másként megüsztökél. B—t.