Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
96 viselő, a késő középkor és a reneszánsz idején igen sokat olvasott írásában kifejti, hogy a logika, természetfilozófia és az asztronómia tudása az eredményes orvosi tanulmányoknak alapvető feltétele. A Conciliator az egyetemi statútumokat, illetve az itáliai oktatási gyakorlatot tükrözi 2 8. Ez a Conciliator első ,, differentia'-jában leírt kapcsolat lett a következő évszázadok orvosi fakultásának modellje. Az itáliai Arisztotelész-recepcióval, sőt asszimilációval szemben a 16. század elején a francia és a német egyetemek filozófiaoktatása még hagyományos maradt. Mind az artes fakultás alapvető, mind az orvosi karon quasi kiegészítő, folytatólagos filozófiaoktatás nemcsak integráns, de egyúttal meghatározó része is volt az orvosi tananyagnak. A sensu strictiori orvosi tárgyak tanulásának alapját alkotta 2 9. Az itáliai egyetemek ars fakultásán előbb logikát, majd filozófiát praelegáltak, amire az orvosi stúdium közvetlenül épült a matematika, latin irodalom, majd a görög nyelv lekciói mellett. A bolognai és páduai 14—15. századi és a pisai 16. századi statútumok ezt világosan rögzítik. 3 0 Ez a struktúra a 16. század folyamán végig hasonló volt. Nem jelentett persze egységességet: a tankönyvek az artes és az orvosi fakultáson is sok változatosságot mutatnak. Volt ahol a teljes Organont követelték. Egyes egyetemek orvosi fakultásán az egész Physicát előadták, míg másutt — s ez volt a gyakoribb — csak az Analytica posteriora volt a lekció tárgya. 3 1 A sorrend azonban mindenütt azonos volt: a logikától a filozófián keresztül vezetett el a medicinához. A medicinát megelőző logika, mint ordo primus, a természetfilozófia pedig, mint ordo secundus nem hierarchikus különbséget jelentett a filozófia és a medicina között, ahogy a theoretica és a practica curriculumbeli megkülönböztetése sem fontosságuk szerint differenciált. A filozófia-stúdium jelentőségét az orvosok a 18. század végéig terjedő időszakban soha nem vitatták 3 2. Az arisztotelészi filozófiát (s a morálfilozófiát általában) nem az egyetemeken, legkevésbé az orvosi karokon támadták. A kritika kívülről jött, az újplatonikusoktól. Az orvosok filozófia stúdiumát ez alig érintette. Még Gianfrancesco Pico della Mirandola (1469—1553), a keresztény tanokra szerinte károsan ható filozófia kifejezett ellenzője is kénytelen a jó orvosi képzéshez szükséges filozófia javára engedményt tenni 3 3. G.F. Pico azt írja, hogy egy, a pla2 8 A Conciliator 1526. évi velencei kiadása alapján írja Schmitt op. cit. p. 245 2 9 Ezt fejtegeti M. Grabmann egy általa közölt anonym kézirat ,,Tractatus ųuidam de philosophia et partibus eiųs" ismertetésében. A kézirat a kor ama véleményét tartalmazza, mely , ,die Koordinierung der Physica (Medizin) und Scientia legum als Fachwissenschaft erlebt": v.ö. Grabmann, M.: Die Geschichte der scholastischen Methode l/ll (Freiburg, 1909), idézi Wolter, H.: „Geschichtliche Bildung im Rahmen der Artes liberales" in: Koch, J. . (Hrsg.): Artes liberales (Leiden-Köln, 1976) 3 0 A statútumokat ld. Gherardi, A. (ed.): Statut¿ dell'universitä et studio Firenze (Firenze, 1881, repr. Bologna, 1973). Az 1543-ból származó pisai statútumokat kiadta Buonamici F.: „Sull'antico statuta della universitá di Pisa" Annales de le universitá Toscana 30 (1911) III—XVII, 1—80 3 1 Schmitt, Ch.B.: „Aristotle among the physicians" in: Wear, A.—French, R.K.—Lonie, M. (eds.): The medical renaissance of the sixteenth century (Cambridge, 1985) p. 4 3 2 Számos 15—17. századi orvostanár pályafutása maga is a tantárgyak előadási rendjét mutatja. így a pl. Ulysses Aldrovandi (1522—1603) 1554/55 tanévben logikát, az 1555/56 tanévben filozófiát adott elő. A következő években kezdte előadásait a medicina theoretica és a botanika tárgyköréből. V.ö. Dizioniario Biografico degli Italiani, ed. G. Montalenti (1960) vol. II. p. 118 ff 3 3 , Međieųs enim a philosopho principia et fundamenta hauñt medicinae, multaque mutuatur, quibus ad conciliandam sanitatem utatur (De studio divinae et humanae philosophiae), I. 5.; G.F. Pico: Opera quae extant omnia (Basel, 1605) kiadása alapján a szöveget közli Schmitt op.cit. p. 248
