Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
11. Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
80 szerző többféle azonos tartalmú kéziratának együttes, tulajdonképpen szövegkritikai fordítását jelenti. A kéziratok nagyobb részét csaknem kizárólag tisztán fordításoknak deklarálja. A Viaticum több változata is így kezdődik ,,Incipit Viaticum a Constantino in linguam latinam translatum". 4 1 Ezenközben Constantinus világosan használja az „auctor", a „corrector" fogalmát, mint ahogy saját munkásság a Liber de virtutibus simplicium medicinarum-ban egyértelműen az antikból való „compilatio'-nak nevezi. Constantinus autoritása a 12. század közepén Salernón túlmenően már Chartres-ban is óriási. Fordításai és gyűjteményei révén az arab orvosi irodalom jelentős része válik hozzáférhetővé az olasz és francia orvosi fakultások számára: és melyik jelentős európai orvosi iskola az, a magyart is beleértve, mely nem e kettőnek folytatója? Constantinus Africanus minden munkája fellelhető a következő század orvosi irodalmának legjelentősebb részében és ez involválja az arab medicina recepcióját is. Az pediglen, hogy a források közben el-eltünedeznek, nem egyszerűen csak tudományos pontatlanságot jelent — természetesen azt is — hanem gyakran a tökéletes asszimiláció jeleként, mint pozitívum értékelhető. Constantinus kézirataiban eléggé egyértelműen jelöli meg mind a fordított részt, mind — compilatio esetén — az egyéb forrásokat. Utóbbi esetben tartott igényt, mint „coadunator" a társszerzőségre. A későbbi leírók már távolról sem tartották be ilyen precízen a tudomány íratlan szabályait, kézirataikban keverednek az arabból, a görögből való fordítások, a compilatiók, kommentárok, valamint Constantinus eredeti munkái, amihez a 15. század számos kéziratában még olyan, Constantinus Africanusnak tulajdonított írások is csatlakoznak, melyekhez neki, ma már bizonyíthatóan semmi köze sem volt 4 8 Itt a magyarázata annak, hogy már a 13. században megindult az irodalmi vita Constantinus Africanus munkásságának értékelésére. Pietro d'Abano egyenesen irodalmi tolvajlással vádolja. 4 9 A 15—16. században a konfúzió már teljes, bár mindig akad egy-egy szerző, aki az alapkéziratok ismeretében elismerően nyilatkozik, így a 16. században Symphorianus Camperųs (1539), a kitűnő francia humanista De medicinae claris scriptoribus... c. könyvében igen tárgyailagosan írja ,, Transų it etiam antiquarum medicorum multa volumina de graeco et arabico eloquio in latinum... " 5 0 A vita századunk közepéig, a teljes kéziratanyag feltárásáig tarott, amikor is kiderült, nem az a baj, hogy Constantinus Africanus plagizátor lett volna, hanem inkább az, hogy fordítóként túl eredeti. Nem az általa fordított arab szerzőtől vette át a gondolatot, hogy saját szerzeményeként adja elő, hanem pont fordítva, az eredeti szöveghez fűzte fordítás közben, saját ötletei. Ha ez tudományos szempontból vitatható eljárás is, a medicina egyetemi tanítása szempontjából kifejezetten előnyös, mert így nemcsak befogadtatott, hanem az európaival ötvözve be is olvasztatott az arab teória. Ha tehát azt a 25 tételből álló egész irodalmi gyűjteményt nézzük, amit Corpus Constantinum címen tartunk nyilván, akkor ebből 16 mű az, amelyek az arabizmus nagy kompendiumai, lényegében hiteles forrásai az asszimilálódott görög—arab medicinának. Ezek mint tankönyvek három csoportra oszthatók: Teljesen kezdők számára írott alapszövegek: Isaac Judaeus: De febribus, De urinis, De pulsu arteriarum, De diaeta. Bevezető könyvek már haladottabbak 4 7 Viaticum 1521. évi velencei kiadása alapján. 4 8 Campbell, D.: Arabian medicine and its influence on the Middle Ages. 1—2 vols. (London, 1926) (Rpr. Amsterdam, 1974) vol. I. p. 97. 4 9 Conciliator (Venetiis 1475) f. 4. 5 0 Leyđeñ, 1506. f. 11.
