Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
11. Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
81 számára: Hunain ibn Ishaqu: (Johannitius) Isagoge in artem parvam Galeni, Hippokratész Aforizmái és a Prognosticon, mindkettő Johannitius kommentárjaival. A már magasabb évfolyamok studiosusai számára: Haly Abbas: Dispositio (liber) regalis. A könyvnek Constantinus új címet adott: Pantegni (az egész, a teljes művészet). Ezen a címen lett ez az írás a 16. század végéig nemcsak tankönyv, de sokat forgatott kézikönyv. Ebbe a csoportba tartozik al Gazzar Viaticuma, 5 1 ez a makrobiotikus gyűjtemény, mely keletkezésekor (10. század) valóban utazóknak szánt regimen sanitatis volt. Később bővült és a belorvos añ jelentős részét tárgyaló tankönyv lett. Több textusból állította össze Constantinus Africanus az Articella-t (Kis művészet), mely századokon át az orvosi stúdium gerince volt. 5 2 1400-ban Párizsban az előírt tantervben szerepel, de még 1600-ban is kedvelt tankönyv. 5 3 Több szövegváltozata kiegészítésekkel, Ibn Ridwan újabb kommentárjaival már mint Ars Parva Galeni jelenik meg kéziratban, majd igen korai (1476) nyomtatványokban. Az Ars parva Galeni végül is olyan gyűjteményes írás, melyet ma egyetemi jegyzetnek neveznénk. Galénoszi és hippokratészi írások mellett arab szerzőktől származó rövid traktátusokat tartalmaz, továbbá a Viaticumot, pulsus- és urinatant. Rhazes Liber continense és Avicenna Canonja 5 4 voltak a Corpus Constantinum írásai mellett 300 éven át azok az enciklopédikus művek, melyek excerptumai, egyes könyvei, illetve fejezetei állandó és kötelező részét jelentették az előadásoknak. 5 5 Míg Constantinusnál a tankönyvet lehet keletkezésében követni, Petrus Hispanus művei 5 6 arra alkalmasak, hogy belőlük a curriculumba, illetve az előadások felépítésébe nyerjünk betekintést a Summa medicinalis alapján. Minden tárgy előadásához és tanulásához önálló iratok álltak rendelkezésre kommentárokkal. A kommentárok quaestiok-kai és expositiok-kai egészülnek ki, melyekhez még számos megjegyzés, notulae, glossae és scholia kapcsolódik. Az ezidőben már kialakult és a 15. század végéig ebben a formában maradt tradíciónak megfelelően, bevezető előadásai a késő antik és arab Iszagogé-vel kezdődnek. 5 1 A Viaticum gyűjtőfogalommá vált, mivel ebben több különféle traktátus foglaltatott. Teljes címe: Viaticum peregrinantis, a 13. századtól a középkori Európa medicinájának egyik legbefolyásosabb kézikönyve, s egyben tankönyve lett Salernóban, Montpellier-ben, Bolonában, Párizsban és Oxfordban. V.ö. Wack, M.: The Viaticum and its commenaries. (Philadelphia, 1990) (Wack közli a Constantinus Africanusra és fordításaira, ill. a kommentárokra vonatkozó legújabb irodalmat is.) 5 2 Kristeller, P. O.: i. m. 153. 5 3 Baader, G.: „Handschrift und Inkunabel in der Überlieferung der medizinischen Literatur" In: Buch und Wissenschaft (Düsseldorf, 1969) p. 27. 5 4 A Canon, mint előírt könyv először Párizsban 1330-ban jelenik meg Gerardus Cremonensis fordításában. (Chart. 918). Bolognában a tantervben előírottan a 14. sz. elején, v.ö. Rashdall, H.: i. m. I. 82—84. 5 5 Irodalmuk olyan nagy és olyan alaposan feldolgozott tankönyvi szempontból is, hogy részleteivel itt foglalkozni felesleges, csak utalunk a kérdéssel foglalkozó már idézett művekre: Ų mann, M.: i. m.: Sezgin, F.: Geschichte de arabischen Shrifttums Bd. 3. (Leiden, 1970), valamint Campbell, D.: i. m.; Schipperges, H.: i. m.: Weisser, U.: i. m.; és Brockelmann, C.: Geschichte der Arabischen Literatur { Leiden, 1943) 5 6 1245 körül Petrus Hispanus Párizsban teológiai stúdiumai kapcsán lett a filozófia, valamint a medicina magisztere. Palermóban Frigyes udvarában már ,, professor artis medicinae'-ként szerepel. Tudjuk, hogy 1247-től Siena Studium generáléján az orvostan tanára.
