Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
11. Tankönyv és curriculum a középkori orvosi fakultáson
74 universalis természetére vonatkozott, hanem a localis régión túlmenő, a diákokat nem helyhez kötő tanulási lehetőséget jelentette, természetesen a magasabb iskolák értelmében. Ezzel szemben állott a csak egy város vagy szűkebb régió szükségleteit kielégítő Studium par ieųųre, mely csak később lett a Studium generale-t megelőző fokozatú iskola. 1 5 A fejlődés folyamán lett a Studium generale többféle ismeretet nyújtó universitas a megfelelő fakultásokkal. A legnagyobb egyetemek így quasi a szokásjog révén alakultak ki a 12—13. században :,, Studium generale ex consuetudine" l 6 Az egyetem formai alakulása a stúdium tartalmát, így az orvosi tevékenységet is befolyásolta. 1 7 Először, meghatározott aktussal egyetem csak a 13. században alapíttatott. 1 8 Az a körülmény, mely szerint a 13. század második felében már teljesen egyértelmű volt, hogy az egyetem létesítése az uralkodók, vagy a pápa praerogatívája, arra késztetett néhány régebbi, már a 12. században a szokásjog révén működő egyetemet, hogy formális királyi megerősítésért folyamodjék vagy egy pápai bullával növelje statútumban rögzített tekintélyét. Ez az eljárás nem mindig volt tisztán alaki, mert az ezzel együtt adományozott ius ubique docendi végül is Európa-szerte érvényes megerősítést kapott. A ius ubique docendi a 14. századtól az egyetemek egyik legfontosabb jogi jellemzője lett. Tanárok és tanulók szabad mozgása a tudományok terjedésének és a curriculum fejlődésének alapvető feltétele. Ugyanakkor tévedés volna azt hinni, hogy ez a jog a középkori egyetemeket egymással szorosan összekötő kapcsot jelentett volna. Valójában egyes egyetemek nem szívesen fogadták a ius ubique docendi szupranacionális implikációját. Különösen áll ez a legrégebbi alapítású, ill. kialakulású egyetemekre, melyek ebben, bár tévesen, de pozíciójuk és privilégiumaik veszélyeztetését látták. 1 9 1 5 V.ö. Cobban, A. B.: The medieval universities: their development and organisation (London, 1975) pp. 34—5. 1 6 Rashdall, H.: i. m. p. 10. 1 7 Cobban, A. B. : i. m.; Nakdisi, G. : The Rise of Colleges: Institutions of learning in Islam and the West. (Edinburgh, 1981) Radcliff — Umstead, D. ed.: The University World. A Synoptic View of Higher Education in the Middle Ages and Renaissance (Pittsburgh, 1973), valamint Verger, J.: Les universités au moyen áge (Paris, 1975) 1 8 A kasztíliai egyetem Valenciában (1208—9., VIII. Alfonz) Nápolyban (1224., II. Frigyes császár). 1 9 Ez magyarázza azt, hogy IX. Gergely pápa brevéje az 1229-ben alapított toulouse-i egyetem megerősítő bullája a ius ubique docendi-vt is kiterjed (1233). Ennek kapcsán meg kellett nyugtatni a párizsi egyetem tanárait, hogy ez az intézkedés nem ellenük irányul, hogy Párizs privilégiumait garantálja. V.ö. Chartularium Universitatis Parisiensis (Chart. Uni. Par.) I. p. 101. ed. Denifle, H. — Chatelain, E. (Paris, 1889) p. 97. vol. 4. v.ö. még Strasser, M. W.: ,,The Educational Philosophy of the First Universities" In: Radcliff — Umstead i. m. pp. 4—5. Az említett tanítási jogkiterjesztés még kevésbé jelentette a tudományos grádus kölcsönös elismerésének megkönnyítését. Ha az előadás jogát már nem is vitatták, vagy legalábbis nem gyakran, a grádust és a grádussal járó jogokat új vizsga nélkül gyakran nem fogadták el. A csaknem azonos tananyag, az előírt könyvek egyező volta sem volt minden egyetemen elegendő a teljes elismeréséhez. Erre vonatkozik az oxfordi egyetem részletes szabályozása: Statuta Antiqua Universitatis Oxoniensis ed. S. Gibson (Oxford, 1931) ,,De resumentibus" pp. 53—4. A szabályozás a kontinens többi egyetemén is hasonló volt. (Ld. Les Statuts et Piviléges des Universités Françaises ed. M. Fourñier [Paris, 1890—2] 3. vol). Nem kétséges, hogy az új vizsgához való ragaszkodásnak financiális oka is volt. A középkorban sem csak a tudomány szeretete vezette azokat, akik egyetemi grádusra pályáztak. A 13. századtól kezdődően, bár nem volt conditio sine qua non-ja, mégis inkább lehetett magasabb egyházi funkcióba jutni magiszteri fokozat birtokában. A lektoroktól ezt többnyire meg is követelték. Rövid úton, némi támogatással a pápa brevében, vagy bullában adományozta a magister, gyakrabban doctor címet. Ezeknek a doctores bullati-nak (doctores sub camino) nem volt előadási joga, de igényt sem tartottak erre. A Studium generale tanulóinak másik ilyen lényeges privilégiuma, hogy egyházi javadalmaikat élvezhették tanulmányaik idején. Ez — a 13. századtól már Európaszerte elterjedt jog — az egyetem egyházi benefíciummal rendelkező tanárait is megilleti éppúgy, mint a jogászt vagy teológust. Noha ez nem minden egyetemen volt általánosan élvezett jog, pápai engedélyt nem volt nagyon nehéz kérni és kapni. Az egyházi benefícium élvezetének joga anélkül, hogy a tanárnak, még ha klerikus, sőt sacerdos volt is, egyházi funkciót kelljen teljesíteni, lehetővé tette, hogy minden idejét a tudomány művelésére és átadására fordíthassa. így az akkor nem nagy létszámú tanári testület, valójában néhány magister Hçenña us és doctor igazi akadémiai feladatát látta el.
