Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)

2. Az arab medicina assimilatiója a későközépkori latin orvosi irodalomban

16 szemléleti és gyakorlati fejlődése szempontjából egyaránt legfontosabbnak ítélünk az arab auctoroknál: Al-Kindi a tĥerápia, különösképpen a pharmaco-therápia területén hozott újat; Halÿ Abbas és Rhazes leginkább epidemiológiai vonatkozású megfigyelésekkel és tĥeóriákkal gazdagította az orvosi irodalmat. Rhazesnél szerepel a legrégibb és egyben mindmáig legjobb variola és morbilli leírás; utóbbiakat a Liber medicinalis ad Almansorem című műve tartalmazza. Abulcasis könyve a chirurgia és ophthalmológiában, különösen az instrumentológia gyakorlatában hozott sok novumot. Ugyanakkor rá kell mutatnom arra, hogy Avicenna (Ibn Sina), akit talán a legtöbbet emleget az orvosi irodalom, Kanonjában tulajdonképpen a teljes galenusi medicinát adja, csaknem tökélyre vive ennek racionalizmusát. Az orvostudomány és az egészségügy egész fejlődését illetően talán az a legfontosabb, hogy a későközépkor egész kórházügye mind szervezési, mind településegészségügyi szempontból az arab medicinán alapszik. Megemlítendőnek tartom, hogy az arabismusnak még egy felvirágzása volt a renaissance időszakában, ami azonban már nem annyira érdemi, mint az előbb tárgyalt periódus, inkább filológiai jellegű. Egy tudomány receptiójának és assimilátiójának lényegét legszebben Goethe határozta meg: ,,Das beste Genie ist das, das alles in sich aufnimmt, sich alles anzueignen weiss, ohne dass es der eigentlichen Grundstimmung, demjenigen, was man Charakter nennt

, im mindesten Eintrag tue, vielmehr solches noch erst recht erhebe und durchaus nach Möglichkeit befähige."