Schultheisz Emil: Traditio Renovata. Tanulmányok a középkor és a reneszánsz orvostudományáról / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 21. (Budapest, 1997)
12. Medicina a reneszánsz egyetemen
Ill A tankönyvként is használt orvosi kommentárok irodalma egy ponton lényegesen eltér az ars fakultáson oktatott tárgyak kommentárjaitól. A szigorúan vett «studia humanitatis» a priori több lehetőséget adott a szubjektív interpretációra, nem volt szükség arra, hogy a valóság által is megerősítést nyerjen. Ezzel szemben az orvosi ismeretek egy része, méginkább azonban az akkori medicina részeként tárgyalt botanika-ásványtan-állattan tárgyi ismeretei, és nem kevésbé a csillagászat objektív kontrollt is szükségessé tettek. A korai humanisták nem jutottak túl a „természettudományos" szöveg castigatio-ján, emendatio-ján és nyelvi magyarázatán. Mivel ez nem elegendő docendi et pari er atque aegros çųrandi el kellett jutni és el is jutottak az új, valóságos ismeretekhez, amint azt Vesalius, Fuchs, Kopernikusz korszakalkotó művei mutatják. Ez nem egyszerű nyelvi korrekció volt, hanem visszautalás magára a természetre 10 9. Ez a pragmatikus eljárás vonta maga után a kommentár-tankönyv átalakulását is, jóllehet a 16. század folyamán filológiai jellegét még nagyrészt megőrizte. 110 Hogy a 17. században az «iatrophilologia» még javában alkalmazott metódusa a kommentárirodalomnak, jól mutatja többek között, Sperling 1659-ben Rhodius, Scribonius Larguskommentárjához írott kritikája. 11 1 A kommentár mint tankönyv sem vesztett jelentőségéből. Mint a középkorban, a reneszánszban is szoros kapcsolat volt az egyetemi előadás és a kommentár között, amennyiben a kommentár többnyire az előadásokból született. Eleinte az előadások magyarázata volt, majd egyre bővülő kiegészítője lett, s végül tankönyvként is, mint önálló mű szerepelt. A szövegtől természetesen nem független, de a textus gyakorta inkább alkalom a teóriák kifejtésére. A kommentár tankönyvként olyannyira bevált, hogy Battista Guañno a reneszánsz egyik legnevesebb professzora De ordine docendi et discendi-jében tanulásra és a lectio privata-hoz egyaránt ajánlja a kommentárt, valamint a kommentálás metodikáját. Az előadás, a kommentár és az önálló munka ekkor már összetartoznak. Az előadás látogatása, a kommentárok elolvasása után kell következnie a textuson való önálló munkálkodásnak. 1, 2 10 9 Semper apertus p. 205 11 0 V.ö. Olschki, Leonardo: „Bildung und Wissenschaft im Zeitalter der Renaissance in Italien" Geschichte der neusprachlichen wissenschaftlichen Literatur Bd. 2. (Leipzig—Firenze— Genf, 1922) p. 202 f. Az újabb irodalomban is gyakrabban fordul elő a «iatrophilologiai» és «iatrophilologus» (i.e. medicus philologus) kifejezés. Jóllehet többen korabelinek tartják, a szóképzés tudomásom szerint először a 17. században bukkan fel G. Naudé művében 1636-ban ,,-KLVC¿¡; questionum iatro-philologicarum" p. 1. Csak az 1647. évi kiadást állt módomban megtekinteni. Naudé (1600—1653) Richelieu, majd Mazarin könyvtárosa a párizsi orvosi fakultás examinatora volt, maga is tankönyvíró. Questio IV. iatrophilologiça: aut liceat medico /allere aegrotum (Roma, 1636). Sylvius és Rosarius műveit is kiadta. V.ö. Morin, Georges, Un medicine bibliothécaire Gabriel Naudé (Paris), méd. 19. (1929) pp 136—7. ld. még Georg Françk de Françkenau heidelbergi orvostanár munkáját: De medicisphilologis etc. (Wittenberg, 1691) melyben a 17. század végén is a humanista tradíciónak megfelelő definíciót ad: ,, omnia illa complectitur, quae ... scire optat aut cupit... Philologia ... verae eruditionis sal est, qua nisi condiatur, exit in putredinem" fol.A3. A 17. században a filológiai medicina még virágzik. A studiosus medicinae számára, előképzettsége folytán a filológiai kommentár is érthető volt. 11 1 Otto Sperling (1602—1681) Hamburgban, Christianiában és Bergenben gyakorló orvos, Koppenhágában udvari botanikus és a királyi kertek felügyelője, majd udvari orvos és kémikus. Munkáját: Animadversiones in Scribonium et Notas Johannis Rhodii (Kgl. Bibi. Kopenhagen, MS 1649) részletesen ismerteti Wuttke, Walter: „Zur Kritik Otto Sperlings am Scribonius-Kommentar des J. Rhodius" in: Buck, A. und Herding, Otto (Hrsg.): Der Kommentar in der Renaissance (s. 1„ 1975) p. 253 ff. 11 2 , .Explanationes quoque in libros scribere vehementer conducet, sed amen magis si sperabunt eas in lucem aliquando proditura" Guarino teljes szövegét Garin közli: II pensiero pedagogico dello Umanesimo, a cura di E. Garin (1958) p. 460 ff.
