Birtalan Győző: Európai orvoslás az újkorban / Orvostörténeti Közlemények – Supplementum 15-16. (Budapest, 1988)
II. RÉSZ - Szemléleti fordulatok a szülészetben, az első nőgyógyászati műtétek
72 Comm. Hist. Art is Med. Supplementum 15—16 A múlt század első felének sebészét általában az jellemezte, hogy műtőkabátja megkeményedett és elszíneződött a rászáradt vértől és gennytől. Ez egyben nagy gyakorlatáról is tanúskodott. Ha befejezte az egyik műtétjét, megtörölte a kezét és hozzáfogott a következőhöz. Hasonlóan tisztították a műszereket is. A műtéteknél használt szivacsokat, amelyekkel a vért felitatták, újból felhasználták, csupán hideg vízzel öblítették. Történt mindez annak ellenére, hogy a szervezetbe került genny ártalmasságáról közismert állatkísérletekkel győződtek meg. Az efféle felismerések gyakorlati visszahatása azonban csak a'bakteriológiai érában valósulhatott meg következetesen. Addig csupán egyéni kezdeményezések, példamutató, de többnyire meg nem értett javaslatok születtek. Ezek között emelkedett ki Semmelweis felfedezése, amivel a következő fejezetben foglalkozunk. SZEMLÉLETI FORDULATOK A SZÜLÉSZETBEN, AZ ELSŐ NŐGYÓGYÁSZATI MŰTÉTEK A felvilágosodás humanista áramlatában mind a közgondolkozás, mind a medicina érdeklődése eljutott az addig elhanyagolt terhes anyák, csecsemők-gyermekek és általában a nők egészségügyi helyzetének revíziójáig. Megnyilvánult ez a korszak népszerűsítő orvosi irodalmában, ahol előtérbe kerültek a terhességi higiéné tudnivalói, a szülési tanácsok, az újszülött és a csecsemő helyes ellátása. Nyomatékosan hangsúlyozták a szoptatás jelentőségét, amiről a magasabb társadalmi osztályok asszonyai gyakran lemondtak. Ezzel összefüggésben, a dajka megfelelő kiválasztásának szempontjairól is többen állást foglaltak. De nemcsak társadalmi mozgalmak karolták fel az anya- és csecsemővédelem ügyét, foglalkoztak ezzel a hatóságok is. A 18. században Svédország területén elrendelték, hogy a csecsemőket legalább fél évig kell szoptatni és ezután a túlélési arány jelentősen javult. 2 3 A felvilágosodás szelleme érlelte meg a női alkat átfogó vizsgálatának igényét. Sámuel Thomas Sömmering (1755—1830) anatómus orvos foglalta össze a női nemiség valamennyi bélyegét. A német romantikusok is hozzájárultak a női psziché feltárásához. A Goethe baráti köréhez tartozó Carl Gustav Carus (1789—1869) jelentős korabeli antropológus és biológus gyakorlóorvosként főleg szülészettel foglalkozott. Értékes megfigyeléseket tett a szülés utáni élettani és kórtani folyamatokról. A szülő nő orvosi védelme főleg Angliában került előtérbe. Az ott domináló konzervatív felfogásból következett, hogy erősen kitágult a magzat koponyalékelésének indikációja. Egy korabeli irányadó vélemény szerint: inkább hat lékelést végezni feleslegesen, mint egy anyát elveszíteni. 2 4 Sorra alakultak a speciális szülészeti kórházi osztályok. A bábaképzés színvonalának emelése és ennek rendeletileg ellenőrzött követelménye ugyancsak a 18. század vívmánya. A konzervatív brit szülészek egyik tekintélye, a dublini Fielding Ould (1710—1789) sokat foglalkozott a szülési mechanizmussal. Tanult Ðévéñ ér ől, de vele ellentétben ellenezte az elsietett lepényleválasztást. O vezette be a szigetországban elterjedt oldalfekvéses szüléshelyzetet. Aktivitás jellemezte viszont a kontinens, elsősorban Franciaország szülészetét. André Levret (1703—1780) kialakította a magas fogót, a medenceszűkület esetében végzett fejlehozatalra. Foglalkozott az elöl fekvő lepény diagnosztikájával és e rendellenesség megoldásával. Bevezette a végbélen át történő nőgyógyászati vizsgálatot. A korabeli hip er aktivitás egy szélsőséges képviselője a német Friedrich Benjamin Osiander (1759—1822), aki 2540 szüléséből 1016 fogóműtétet végzett. Spontán szülést eseteinek csupán 54%-ában vezetett le. 2 5
